Tour du Mont Blanc túra 2022 2.nap

 Aug.30. Kedd  Camping Le Pontet – Refuge Les Mottets (19 km)

Reggel 5 óra felé felébredek, de nem tudok mit kezdeni, mivel odakint még sötét van, a sátrazók nagyrésze alszik még. Persze vannak olyanok, akik ma nagy útra készülnek, ők már halkan pakolgatnak. Az égbolt csupa csillag, mint rendesen szokott lenni ezen a vidéken. Megkeresem a Göncölt és az Oriont, gyakorlatilag ezt a kettőt ismerem. Nem mintha valamit is meg tudnék állapítani belőlük, csak mégis tudom, hogy megvannak. Nem úgy, mint a régi ember, ők könyvből nem tudtak olvasni, de a csillagokból igen. Elgondolkodom ezen, vajon mit lehet belőlük kiolvasni? Azt, hogy a mai utam sikeres lesz és kész! Hat óra felé már én is kikászálódom, bepakolok a hátizsákba, lebontom a sátrat, lerázom róla a vizet. Jelentős mennyiség tud rajta összegyűlni. Így vizesen rakom be a kis táskájába, nincs időm szárogatni, legfeljebb útközben majd valahol pihenés közben megszárítom. Hét óra. Lehet menni reggelizni. A pultnál megkérdik a nevemet, ez alapján ellenőrzik, hogy fizettem-e. Nagyon bőséges a választék, svédasztalos a reggeli, akár egy **** szállodában. Jól bekajálok, kell az energia. Találkozom Freddel, az indiai lánnyal és Marcoval is, de ők már végeztek, nemsoká indulnak. Good luck, see you later! Ennyi volt az ismeretség, talán még találkozunk.

Reggeli után már csak fel kell kapnom a zsákomat a hátamra (rohadt nehéz). A két túrabot nagyon felértékelődik a szememben, nélkülük valószínűleg nem is tudnám végig csinálni a távot. Vigyázok is rájuk, mint a szemem fényére. Egyenlőre egyedül ballagok, de tudom, hogy a kempingben az a sok túrázó hamarosan megindul. Jelenleg sík terepen haladok, a patak völgyében, szint magasság kb. 1000 m.

Következő megálló Chalet Nant Borrant 1459 m. Az út emelkedni kezd, tiszta szikla az egész. Hosszan kaptatok fölfelé. Többen utolérnek, elhagynak. Szinte tömeg van az úton. Jó erőben van még mindenki, sokan sietnek, persze rájuk is vonatkozik az 1. szabály. (Utam során sokszor láttam az 1.szabály hatását. Előre mennek, majd megállnak fújtatva pihenni.) Egy órás kaptatás után egy gyönyörű kanyonhoz érkezem. Hihetetlen szűk és legalább 50 m mély. Alján bővizű patak hömpölyög, rohan, habzik, morajlik. Félelmetes lenézni. Hány ezer év telhetett el mire bevájta magát ilyen mélyen a sziklába! Csinálok pár fotót. Elérem a Nant Borrant házat, meg sem állok, haladok tovább.

A kanyon fölött ódon kőhíd ível át

A kanyon. Legalább 50 m mély

A fotó sajnos nem adja vissza a mélységet

Nant Borrant menedékház

Új megálló: Refuge de la Balme 1706 m. Talán 2 órás sétára lehet. A szintkülönbség nem jelentős, inkább a távolság. Széles túristaúton haladunk (igen, többes számot használok, rengetegen vagyunk). Kellemes a séta, a táj gyönyörű. Enyhén emelkedik csak az út, előre nézve szinte kígyózik az ember tömeg fölfelé. Meglepő, hogy ilyen sokan vagyunk. Egy helikopter jár fel és alá, valamit mindig hordoz fel a hegyre. Gondolom, hogy a menedékházba viszi az ellátmányt. De hogy-hogy ilyen sokszor fordul? Okosabb leszek, ha felérek. A kényelmes, széles túristaút összeszűkül, meredek hegyi ösvénybe vált át. A menedékház nem látszik, valószínű, hogy egy domb takarja. Végre feltűnik, még 10 perc gyaloglás és ott leszek. Sokan megállnak itt pihenni, enni egy falatot. Én csak egy fotót készítek és már megyek is tovább. 

A völgy másik oldalán kisebb hegyek vannak

Széles, kényelmes a túristaút. 

Útban a Refuge de la Balme felé

Kb. 1500 m magasban járhatok. Még 200 m emelkedés a házig.

Refuge de la Balme (1706 m)

A következő pont, amit el kell érni, a Col du Bonhomme 2329 m. Megvan, hogy a helikopter miért járt-kelt ennyit. A távvezetéket javítják, ehhez hozta fel a sok anyagot. Néhány szaki a magas oszlopon dolgozk, szép kilátásuk lehet! A szakasz nagyon durván kezd emelkedni. Az ember tempója lelassul 1,5 km/órára. Hágók közelében mindig ez van. Még mindig sokan mászunk, látszik mindenkin, hogy erőlködik. Sokan félreállnak pihenni. Az időjárás egyre morcosabb lesz. Ez persze ilyenkor jó, mert ha sütne a Nap csak az is fokozná az izzadást. Az órámon figyelem a magasságot, mikor érünk már oda? (Eszembe jut a Shrek2-ből a Szamár.) Ez nagyon-nagyon kemény mászás, főleg a zsákkal a hátamon. Átfut az agyamon a szokásos kérdésem, amikor ilyen szenvedős helyzetbe hozom magam: "Már megint mi a fenét keresek én itt, ahelyett, hogy otthon a jakuzziban a hideg sörömet kortyolgatnám." Majd eszembe jut a 

2. szabály: Amit elkezdtél, azt neked kell befejezni. 

Az ösvény csupa szikla, nincs egy talpalatnyi földes talaj. Jól meg kell nézni, hogy hova lépek. 12 órára érem el a Bonhomme hágót. Óriási szél és hideg. Fel kell vennem a polár pulcsit. A látvány pazar, déli irányba messze ellátni. Pár fotót csinálok és már megyek is tovább.

Előre tekintve ilyen a táj. Innentől 600 m emelkedés. Azért ez kemény lesz!

Visszatekintés. Még mindig jó sokan jönnek.

Dolgoznak a távvezetéken a szerelők. Ide jött annyiszor a helikopter.

Alpesi csendélet

Ezt a kőkupacot talán a túrázók hordták össze?

Ahol a legalacsonyabb, ott a hágó. Nyugi, még messze van!

A srác vagy rosszul van, vagy talált valamit. Mögötte egy hófolt található.

Ebben a mélyedésben a hó még nyáron sem olvad fel. Gyanús különben, hogy régebben itt is gleccser lehetett

A Col du Bonhomme hágó 2329 m

Következik a Croix du Bonhomme 2479 m. Ez is egy hágó, mert innen már lefelé megy az út Les Champieux-be. Viszont itt van egy elágazás, alternatív útja a TMB-nak. Lehet, hogy inkább azt fogom választani. Még eldöntöm. Leginkább időjárás függő. A kereszteződésig (croix) talán egy óra lehet az út, már nem annyira meredek, viszont csúszik. Ugyanis elered az eső. Szerencsére nem szakad, de azért elő kell szedni az esőkabátot. Nem is sokáig tart, 10 perc múlva eláll. Esőkabát le. 10 perc múlva megint rákezdi. Többen ismét öltözni kezdenek, én úgy gondolom, hogy ezúttal nem fog sokáig tartani és nem húzok esőkabátot. Bejött a számításom, valóban percek múlva eláll. Huh, megspóroltam egy hátizsák levételt, felvételt. Mire elérem a Croix-t szépen süt a nap. Na most itt megebédelek! Többen üldögélnek, fekszenek, napoznak, eszegetnek itt. Kirakom száradni a zoknikat, bakancsot. Mai menü bagett és sajt. Legyek nincsenek, pedig a sajt ugyanolyan büdös maradt, mint volt. Rájövök, hogy ebben a magasságban már nincsenek legyek.

Kicsivel lentebb a Refuge de la Croix du Bonhomme menedékház (2443 m)

Szelfi a hágón. A háttérben nem a MB tömb, hanem a környező hegyek.

Elég sokan vagyunk! Ha ez a tömeg mind lemegy Les Champieux-be, akkor nekem biztosan nem lesz helyem a menedékházban. Feltételezem, hogy - rajtam kívül - mindenki előre lefoglalta a szállást, ergo nekem nem fog jutni. Ezt nem kockáztathatom meg. Ha az alternatív úton megyek, akkor viszont esélyes, hogy elérem a Les Mottets menedékházat, ami innen papíron 2,5 (nekem 3,5) óra járásra van.

Na most itt megállok egy szóra: Ezek az útirány jelző táblák nagyon klasszak, csak az időt ne írták volna fel rájuk. Az, hogy a távot mennyi idő alatt lehet megtenni az egy több változós függvény eredője: függ ugye az erőnléttől, zsákod súlyától, bottal vagy anélkül mászol, 20 éves vagy 80 éves ember vagy, esőben, hóban vagy napsütésben teszed meg, most indultál vagy már van 20 km a lábodban, nyomja-e a bakancs a sarkadat, vagy sem, et cetera. Véleményem szerint a táblán lévő időt 20 év körüli, igen jó kondiban lévő fiatalember, hátizsák nélkül, HOKA cipőben tudná tartani, de csak akkor, ha éppen most kelt volna fel a délutáni alvásából. Az én paramétereimet figyelembe véve 1,5-ös szorzóval kell számolnom.

Viszont: az alternatív útvonal először felfelé megy 2600 m-re és onnan ereszkedik 1800-ra, tehát számíthatok egy 800 méteres ereszkedésre. Ami a térdeknek nem a legjobb. De, végülis ezért vagyunk itt. Egy srác – akinek elmondom a tervemet – figyelmeztet, hogy vihar várható. Talán erős szél is lesz. Valóban, Észak felől fekete fellegek gyülekeznek. Akkor eggyel több ok, hogy minél előbb elinduljak.

A Les Mottets felé veszem az irányt. A Col des Fours-on keresztül.

A Col des Fours (2665 m) felé veszem az irányt. Egyedül vagyok, errefelé nem jön senki. A táj kietlen, olyan mintha a Marson lennék. Talán fél óra gyaloglás után érem el a hágót. Csodaszép látvány tárul elém a túloldalon. És látni a völgyben a menedékházat (1789 m). Ez majdnem 900 m ereszkedés! A térdeim nem fogják szeretni, ez már biztos, de ha lassan megyek, akkor semmi gond nem lesz. Időm, mint a tenger. A felhő sem akar errébb jönni, lehet hogy megúszom. Szépen ballagok lefelé. Nem könnyű a terep, eléggé sziklás az út, meg kell nézni minden lépésnél hova teszem a lábam. Egy-két emberrel találkozom út közben, már nincs az a tumultus, mint délelőtt. Mindenki elhúzott Champieux-be. Vízfolyások keresztezik az utamat, az egyik olyan, mintha ezüsttel borított kanyonban folydogálna. Óráknak tűnik a lemenetel. 900 m nagyon sok! 

A kőzet vörös, mintha a Marson lennék

A Col des Fours hágón vagyok (2615 m)

Innen már lefelé megy az út, kb. 900 m szintkülönbség

A táj lenyűgüző. Sajnos a fényviszonyok nem a legjobbak, mert beborult az ég

A patak partoldala tiszta ezüst

Mielőtt leérek a menedékházhoz, elered az eső. Elég jól szakad és a szél is felkerekedik. Szerencse, hogy mindjárt ott vagyok. Öt perc múlva be is érek az udvarra, keresem a recepciót, vagy valami kiírást. Semmi. Elég gyanús az épület, sehol senki, csak tehenek. Végre felfedezek egy srácot, aki együgyűen üldögél az eresz alatt. Látom, hogy nem siet, az eső sem izgatja nagyon. Megszólítom, hogy hol van a recepció. Néz rám nagy szemekkel, nem érti mit akarok. – Is this the Refuge? – No, this is a farm,  the refuge is still 40 minutes that way. „Suck” gondolom magamban, ez a rohadt eső szakad, 40 perc alatt mindenem szétázik. 

Még mindig nem értem le. Sokáig tart

Átkelés egy patakon

Hamarosan elered az eső

Nincs mese, indulni kell, a farmon nem maradhatok, az eső lehet, hogy ma nem áll el. Egyedül baktatok, innen már felfelé vezet az út. Végre látok egy házat a távolban. Huh, megmenekültem. Amint közelebb érek látom, hogy a ház elég kicsi és az ablakai be vannak deszkázva. Néhányan a ház körül már állítják föl a sátraikat. Tehát ez sem a menedékház. Akkor megyünk tovább. Feltűnik egy épületegyüttes a távolban. Meggyorsítom a lépteimet. Egyszercsak két lány húz el mellettem. Erős iramban menetelnek. Hékás, ezek beelőznek, mi lesz, ha pont az utolsó helyet foglalják el előlem. Nincs foglalásom, lehet, hogy miattuk kell vadkempingeznem ebben az ócska időben. Képtelen vagyok lépést tartani velük, nemhogy visszaelőzni. Lehangol ez a kudarc. Hiába, ők fiatalok. Mindegy, lesz ami lesz, a sors majd eldönti. Kb. 20 perc múlva érek oda. Ez már az! Végre megérkeztem!

Refuge Les Mottets (1864 m). A főépület előtt látom a két lányt, a motyóikat babrálják. Lerakom a zsákomat a bejárat mellett, belépek. Tágas terem asztalokkal, emberekkel. Folyik az élet odabent. Recepció nem létezik, de látom, hogy a személyzet a konyhában sürgölődik. Talán itt kell bejelentkezni. – Bon Jour! Have you got a place for tonight? One person only. Egy jó nagy termetű fiatal lány az illetékes úgy látom. 18 Euro a szállás, 32 Euro a vacsora este hétkor, ha kell. Persze, hogy kell! Viszont a reggelit már nem fizetem. Várjak 10 percet, megmutatja a szállásomat. Várok. Jön 10 perc múlva. Átmegyünk az udvaron, belépünk egy hosszú épületbe. Szerintem 200 éve épült, birka akolnak. Jó állapotban van, szépen fel van újítva. Mindkét oldalon priccsek, egymás mellett sorakoznak, középen keskeny folyosó. Rámutat egy ágyra, na ez lesz az enyém. Már megy is tovább. A szobában jelenleg tartózkodik az a két lány, aki korábban beelőzött. Egy idősebb német házaspár. Egy fiatal srác. Egy fiatal lány. A szobában 16 priccs van. Jól szét vagyunk szórva, nem úgy van, hogy sorban töltik fel velünk az ágyakat. Innen nyílik egy másik helyiség, tele van szárítókötéllel, ide lehet teregetni az átázott holmit. Ide rakjuk a cipőket és a zsákokat is. A hálóteremben ne legyen semmi. Logikus. Lepakolom a holmimat, kiterítem a vizes kabátom, zoknim. Felkászálódom az ágyamra és kényelembe helyezem magam. A telefon és a kiskönyvem segítségével tervezgetem a holnapi utat. Jó lenne Courmayeur-be elérni. A kiskönyv olcsó szállodákat ajánl. Oké, majd holnap meglátom. Most azonban kellene inni egy sört. Átmegyek a söntésbe. Kérek egy korsóval (7 Eur). Leülök egy asztalhoz. Spanyol úriember ül az asztal túloldalán. Beszélgetni kezdünk. Raul a neve. Hamarosan jönnek a társai is, jót társalgunk. Egyiküknek sincs halvány fogalma, hogy hol vannak, holnap hová mennek. Megbíztak egy szervezőt, ő intéz mindent: a szállásukat, az útitervet, az étkezéseket. Ők csak gyalogolnak. Végülis, így is lehet csinálni.

Már nincs messze a menedékház. Még ezen a patakon átkelek

A Les Mottets főépülete. Itt lakik a tulajdonos család

A vizesblokk (teljesen tiszta)

Ebben az épületben aludtam. Én csak birka akolnak nevezem

A konyha és közösségi étkező

Az akol belülről. Sorban a priccsek

A kerthelység. Jó időben élvezetes lehet. Jelenleg épp esik

A környző hegyek. Itt most egy katlanban vagyunk, internet, térerő nulla

Este 7 óra. A nevemet megtalálom az egyik asztalon, másik 3 névvel egyetemben. Asztaltársaim közül már ketten ott vannak. Egy fiatal angol lány ül velem szemben, neve Emma. Mellettem egy francia lány ül, Fanni. Mindketten szólóban másznak. Átellenben még nem ül senki, de hamarosan ő is befut, egy fiatalember Luka Olaszország színeiben. Beszélgetünk, természetesen a túra a beszéd fő vonala. Fanni nem nagyon beszél angolul, de azért bevonjuk őt is a beszélgetésbe. Mellettünk hat fős amerikai lány társaság próbálja a másikat túlharsogni. Elég nagy a hangzavar az étkezdében. Először jön a sajt. Úgy látom, hogy előételnek számít itt Franciában. Majd jön a leves. Fannit kérdem, hogy ez milyen leves, mégiscsak ő van hazai pályán. Fogalma sincs. Én pl. zöldségleves címet adnék neki. Finoman van elkészítve, ellenben nem rajongok érte. A főfogás krumpli, káposzta, hús. Ezt is finoman készítették és mindannyiunknak ízlik. A desszert krém brülé, persze Fanni ezt sem tudja. Biztosan nem szakács a végzettsége. Vacsi után egy meglepetés a ház részéről. Egy fiatal srác betol egy 100 éves verklit. Jó néhány lyukszalag elő van készítve. Befűzi az elsőt, a szám címét nem tudom, de a refrén: „Viva Eszpanya”, melyet spanyol barátaim teli torokkal énekelnek végig. Azután következik a Hallelujah, Imagine, stb. Persze a hangulat tetőfokon van. Az előadás után még beszélgetünk egy darabig az asztalnál, mást úgysem lehet csinálni. Luka és Emma elhatározzák, hogy holnaptól együtt mennek. 

A verkli és Luka

Kilenc óra felé visszaballagok az akolba. Érdekes, sem fény, sem elektromosság nincs a hálóteremben. Kiderül, hogy Emma ugyanabban a szobában alszik, mint én két ággyal arrébb. Váltunk még néhány szót, azután nyugovóra térünk. A szoba csendes, csak szuszogás hallatszik. Kint elered az eső, az élénk szél csapkod valahol egy ablaktáblát. Örülök, hogy ma nem kell kinn aludnom a természet „lágy ölén”.

A mai túra térképe

<<< Előző     Folytatás >>>