66.TID 9.nap 2023-7-9 Tulln-Wien 40 km
Sokáig aludtam, nem tudtam felkelni. Marci 6 óra felé még beköszönt, kérdezte, hogy megyek-e, de én még nem tudok felkelni, alszom tovább. Úgyis utolérem a csapatot, ha akarom. 7 óra körül mászom csak ki a sátorból. Rutin feladatok következnek, rövid reggelivel, amit tegnap Tullnban vettem. 8 orakor indulok el pontban a Marinából. 13 km múlva leszaz első gát, azt szerintem egyben le fogom nyomni. 13 km dög unalom táj következik. Persze ennek is megvan a maga szépsége, ha az ember nagyon keresi. Például az szép most, hogy a víz szinte tükörsíma a tegnapi hullámokkal ellentétben. Egyedül vagyok teljesen, sehol egy túratárs vagy csónak. Vasárnap van. Itt már meglehetősen széles a Duna. Nagyon lassan folyik, a gát érezteti hatását. Azon gondolkodom, hogy annak ellenére, hogy ez egy folyó, gyakorlatilag az út során majdnem végig állóvízben eveztünk. Ez a sok gát miatt van. Persze igazuk van az osztrákoknak, ki kell használni minden lehetőséget az ingyen energia előállításra. Privát vélemény...