Tour du Mont Blanc túra 2022 3.nap

Aug.31. Szerda.  Refuge Les Mottets, Franciaország – Courmayeur, Olaszország (23 km)

Reggel 5 óra. Teljesen sötét van az akolban. A szobatársak még szuszognak, alszanak, hortyognak. Emma, az angol lány mocorog a sarokban, szerintem már felébredt. Hamarosan kikászálódik az ágyából, kimegy, majd kb. negyed óra múlva visszajön, visszabújik a hálózsákjába. Nekem már nagyon kellene a toalettre mennem, de még várok. Fél 6 felé én megyek ki, le akarok tusolni. Este már nem volt hozzá kedvem, mert annyira fáradt voltam, hogy rázott a hideg. Telefonnal világítok. Keresem a törölközőmet a szárítókötélen, úgy emlékeztem, hogy tegnap kiterítettem. Nincs sehol. Talán valaki véletlenül elpakolta? Nagyon bosszús vagyok. Így nem tudok tusolni. Mindegy, kimegyek a mosdó épületbe, legalább fogat mosok. Kezd szagom lenni. Visszamegyek az akolba, turkálok a hátizsákomban, tiszta pólót keresek. Közben Emma is kijön a hálóteremből, pakolászik. Hamarosan indulni akar. Lukával megbeszélték, hogy innen együtt mennek. Engem is invitál, hogy csatlakozzak. Nem tudok és nem is akarok mások tempójában menni, ezért udvariasan visszautasítom a meghívását. Különben is,  egy magas hágóval kezdődik a mai nap, nem akarok mindjárt az elején rohanni. Felöltözöm, pulcsi, cipő. Még egyszer visszanézek a hálóterembe, hogy mindenem megvan-e. Lassan 7 óra lesz, akik befizettek a reggelire már gyülekeznek az étkezde előtt. Elindulok.

Következő állomás a francia-olasz határ, a Col de la Seigne (2512 m). Jó minőségű, széles, de meredek ösvény indul a menedékháztól felfelé. A környező hegyek mind felhőben vannak mivel egész éjjel szakadt az eső. Nagyon párás a levegő, de nem izzasztó, mivel elég hideg van. A fenébe! Elfelejtettem inni, és víz sincs nálam. Szomjas vagyok, kellene egy vízeret találnom. Bízom benne, hogy ebben a magasságban és az éjszakai eső után találok majd valamit. Nem is kell sokáig menetelnem, mikor patak csörgésének hangját hallom. Frankó! Itt a víz. Kulacsomat feltöltöm, iszom, majd újra feltöltöm - mind a 2 decilitert. 

3.szabály: A kulacsnak mindig tele kell lennie.

Körülnézek, csodálom a tájat. Egy nagy völgykatlanban töltöttem az éjszakát, ez magyarázatot ad arra, hogy miért nem volt térerő és internet. Találkozom néhány sátrazóval, akik most bontják le a sátraikat. Nem írigylem őket, az éjszakai időjárás miatt. Ők bivakoltak (errefelé így mondják). Elvileg nem szabadna, de ki ellenőrzi ezt itt 2000 m-es magasságban?

Reggel egy jó emelkedővel kezdek. Ez egy völgykatlan.

Lassan én is elérem a felhő határt, most ködben haladok. Nem túl élvezetes, mert nem látom a tájat, meg előre felé sem látom, hogy az út merre visz, van-e még előttem emelkedő. Teljesen egyedül vagyok. Ez nem olyan, mint tegnap, amikor legalább százan indultunk a kempingből. Igazából ezt szeretem: én magam, a csend és a hegyek. Ez az igazi feeling! Néhol ritkul a felhőzet, ilyenkor egy-egy pillanatra feltűnik a táj. Nézem az órám, lassan 2500 m-en vagyok, mintha kezdene világosodni, vagyis a felhő fölött már süt a nap. 9 órakor elérem a hágót, és egyben a határt, innen már Olaszban vagyok. Enyhe szellő fújdogál.

Indulástól egy óra múlva már jó magasan járok. Lassan kiérek a völgykatlanból

Col de la Seigne 2512 m. A francia olasz határ. A felhők feloszlanak, a látvány csodás

Vannak néhányan a hágón, egyesek reggeliznek, mások úgy látom itt sátoroztak. Merészség, a hágókon általában erős szél van. Csinálok egy fotót és ballagok tovább. Innen már tartósan lefelé vezet az út. Kb. 10 perc telik el, hogy elindultam a hágótól, a felhők szétnyílnak, elönt mindent a napsugárzás és olyan táj tárul elém, hogy még a lélegzetem is eláll. Balról égig érő, kopár, meredek sziklafalak szikráznak a napsütésben. Kőcsipke mindnek a teteje. Előttem a mélyben pedig a Val Veny terül el szélesen, alján egy folyó ezüst csíkja. Termékeny a völgy, széles és hosszan nyúlik el a két oldalán magasodó óriások között. Ilyet még életemben nem láttam! Ez a Kánaán No.2. Még elég magasan vagyok, az út levisz a völgy aljára.

A messzeségben lent a Val Veny völgy

La Casermetta nem tűnt menedékháznak

Csendélet

A következő állomás a Refugio Elisabetta (2195 m). 9:48-kor érem el a menedékházat. A túraútvonaltól pár száz méterre épült, kicsit kellene fölfelé gyalogolni, sajnos úgy döntök, hogy nem megyek el odáig. Inkább megyek tovább. Nem akarom megszakítani az utamat. Persze jó lett volna felmenni, gyönyörű kilátás van a gleccserre (ezt akkor nem tudtam).

A kép közepén látszik a Rifugio Elisabetta. Nincs kedvem odáig felmenni.

 

Rifugio Elisabetta (netes kép)

Tovább kanyarog az út lefelé. A völgy alján tehenek kolompolása hallatszik. Jó órás meneteléssel érek le a völgybe. Na most fogok megreggelizni! Egy jó nagy sziklán foglalok helyet. Kenyér, sajt (és legyek), víz. Csak a szokásos. Mivel innentől kezdve a völgyben folytatódik az út, ami akár autóval is járható, úgy határozok, hogy cipőt cserélek. Az indulásnál az utolsó pillanatban kötöttem föl a szandálcipőt a hátizsák két oldalára. Pont ilyen megfontolásból. Ha jó út lesz, inkább a szellős szandálban megyek. Egy pici gondom ezzel, hogy most a bakancsokat kell cipelnem, amik azért nehezebbek. Mindegy, pár deka többlet már nem számít. Amúgy is rohadt nehéz a zsák. Felmálházok és indulok tovább. Nyíl egyenes úton haladok kilométereken keresztül. Szinte megtáltosodom. Egy helyen keresztvölgy nyílik ki előttem, ahogy haladok. Benn, ennek a nyílásnak a mélyén megpillantom a Mont Blanc csúcsát. Emlékszem, hogy írt az útikönyv is erről a helyről. Megállok, gyönyörködöm, bár a felhők miatt, csak néha és rövid időre bukkan fel a csúcs. Ez a keresztvölgy tulajdonképpen egy gleccser árok. Csakhogy a gleccser már jóval rövidebb, mint régen. Mára már kilométerekkel feljebb van csak jég. Évezredek alatt kialakult gleccser folyam tűnt el az utóbbi 20 év alatt. Ehhez csak „gratulálni” tudok az emberiségnek. Nem akarok vádaskodni, hiszen valószínű, hogy ebben nekem is van egy porszemnyi részem. Be kell látni, hogy elcsesztük. Persze lehetne okulni belőle, de úgy látom, hogy ezt mindenki leszarja. A zöld pártok is pofáznak a zöld konferencián, azután mindenki hazarepül a magánrepülőjével. Ennyit tudunk. Végeztem.

A Mont Blanc mustra után már azt tervezem, hogy ezzel a sebességgel a völgy alján menetelve 1-2 óra alatt elérem Courmayeurt. Fel vagyok dobódva. Lesz egy fél napom pihenni, nem kell a dög nehéz zsákot tovább cipelnem. Most kb.1200 m-en lehetek. Egyszer csak – a Blue Lake után nem sokkal - az útirány jelző tábla letérít a széles útról. TMB jobbra. Biztos egy kis kitérő. Minek felmenni a hegyre, amikor Courmayeur ennek a völgynek az alján van. Nem logikus. Hisz a széles út megy tovább. Mindegy, ha erre kell menni, akkor megyek. Újra visszaesik az iram, meredek kaptatón mászom, keskeny sziklás az ösvény. Hegyi kerékpárosok jönnek utánam, kerékpárjukat a vállukon cipelik. Meg is előznek, ők még frissek. Megint az 1.szabály érvényesül: kisvártatva megállnak pihenni. Komótosan ballagok el mellettük. Heavy? – kérdezem. – 15 kilo – a válasz. - Suck, my bag is more. But who cares! Ballagok komótosan tovább. Nyomom magam előre a botok segítségével. Az idő gyönyörű, napos. Muszáj bekenni az arcom és kezem naptejjel. A Nap éget rendesen. Ami a tájat illeti, nem bánom, hogy elhagytam a völgyet. A látvány káprázatos. Legalább 2200 m magasan halad az ösvény. A Mont Blanc tömbje pontosan előttem, csak a völgy van köztünk. A hatalmas hegyek meredeken törnek az ég felé. Mindenütt gigantikus gleccserek fehérlenek a csúcsok között. Csodálatos képek és részletek. Nem lehet betelni a látvánnyal. A hegység teljes valójában mutatja magát. Totál panoráma, semmi sem zavarja a kilátást. Az út ebben a magasságban kanyarog órákon keresztül, majd elkezd lejteni a Col Checrouit felé. 

Látvány a Val Veny és egy nagy gleccser hűlt helye. (azaz felmelegedett helye)

Ez már a Col Checrouit 1956 m. Tele van sífelvonókkal.

Ez is a Col Checrouit.

Checrouit hágó (1956 m). 14:30-kor érkezem a hágóhoz. Van itt egy hütte, be is térek ide, megiszom két kólát. Hosszú távú sportolásnál mindig cukrozott italokat fogyasztok, hogy pótoljam az energiát.  Nem sokat tartózkodom itt. Fizetek és indulok tovább. 10 perc völgymenet után veszem észre, hogy otthagytam a botokat. Csak ez hiányzott! Kaptathatok föl újra. Hátizsákomat ledobom az út szélére, ugyan nem viszem ezt is. Légies léptekkel haladok vissza a hüttéhez. Sőt, futok vissza. El ne tűnjenek a botjaim! Azt jelentené, hogy újakat kellene vennem. Merthogy egy lépést nem teszek nélkülük, az is biztos! Hál’ Isten megvannak. Lemegyek a zsákomért, és folytatom utamat. A hivatalos útvonal extrém meredek ereszkedés 1200 m szintre, Courmayeurbe. Az útikönyvben van szó egy kerülőről, ami enyhébb, de jóval hosszabb. Inkább érjek le hamarabb, ez a döntésem. Mást egyébként nem is tudnék tenni, minden jel erre vezet. A kerülő utat meg sem találtam.

Van egy ilyen verziója is az Ultra TMB-nek. Courmayeur-tól Chamonix-ig. Ez a tábla a hütténél van.

Megkezdem az ereszkedést (franciául: deszant). Nagyon meredek! Szerencsére a botokkal jól lehet támasztani. Alattam Courmayeur városa. Gondolataim a szálláshely körül forognak. A városban nincs kemping, csak jóval messzebb és az sem esik a TMB útvonalához közel. Muszáj majd egy szállodát választanom. Az útikönyv javasol párat, biztosan találok valamit. Ahogy közeledem a város felé, enyhül az ösvény meredeksége. Elég barátivá válik, bár a térdeimnek annyi. A zsákom súlya is fokozza a térdekre jutó terhelést. Pihenőre lenne szükségük. Legalább egy napot kellene pihentetni őket. Leérek a város szélére. Gyermek kalandpark van itt. A gyerkőcök vidáman játszadoznak a szülők felügyelete mellett. Átmegyek egy kis fahídon, azon vagyok, hogy előveszem az útikönyvet és megkeresem valamelyik ajánlott szállodát a térképen. Ebben a pillanatban meglátok egy kis hirdetőtáblát: Hotel Lo Campagnar - balra. Vajon milyen szálloda lehet itt a város szélén? Kb. 100 méterre lehet, ide látszik az épület. Családi ház méretű, hangulatos forma. Jól van, megnézem, hátha elviselhető.

Kicsit meredeken kell lemenni

Lent a völgyben már ltszik Courmayeur

Most érek le Courmayeur-be

Egy sífelvonó gyerekek részére

Egy négyezres a háttérben

Ajtó nyitva, belépek. Sehol senki. - Bon Giorno! – köszönök fennhangon, a kis hívó csengő gombját is megpöccintem. Idős hölgy kászálódik elő a konyhából. Kérdem, hogy van-e szállás egy embernek egy éjszakára. A néni nem beszél Inglese, de semmi baj! Előkapja okostelefonját, Google fordítót orrom alá nyomja, beszéljek. Elmondom óhajom. Visszahallgatja olaszul. – Si – mondja, megnézi melyik szoba szabad. 80 Euro lesz, kétszemélyes a szoba ezért két főt kell fizetni. Mondom, hogy okés, kell nekem. Ő csak taljánul beszél, franc tudja, hogy hogyan, de elég sokat megértek belőle. A szoba a földszinten van, nem a hegyekre néz, de sebaj, egész nap a hegyeket bámultam. Pihenni akarok!!! De előtte meg kell innom egy sört. Kiülök a teraszra a sörrel, most veszem csak észre a gyönyörű kilátást. Legalább 4000 m-es csúcsok tövében vagyok. Hoppá! nem is olyan rossz helyen van a szálloda. Élvezem a pihenést és a látványt.

A szálloda teraszán iszogatom jól megérdemelt sörömet 7 Euróért. Most 10-et is megadtam volna érte. A látvány pazar.

A szálloda udvaráról a kilátás. Nem nyócker! Ahol nyitva az ajtó, az a szobám.

Visszavonulok a szobába, letusolok, rendbe rakom magam. Most veszem észre, hogy elfelejtettem visszaváltani a szandált bakancsra. Nocsak! Akkor a szandál is megteszi ezen a sziklás terepen? Ez csak jó. Sokkal kényelmesebb a lábujjaimnak. Előveszem a térképet, TMB alkalmazást, Google Map alkalmazást, útikönyvet. Ebből rakom össze a holnapi útvonalat, szálláshelyet. Az útikönyv holnapi nagyon meredek indulásról beszél. Az ösvény 2500 m magasra megy. Azután ereszkedik. Azután buszmegálló! Várjunk csak egy picit. Buszok nem mennek ilyen magasra. Akkor az ösvény ereszkedik vissza megint a völgybe? Na ne! Ilyet nem játszunk. A lábaim elég megviseltek, a hátizsákom rohadt nehéz. Holnap nem fogok felmászni 2000-re, hogy pár óra múlva visszaereszkedjek 1200-ra. Utána meg jön az olasz-svájci határ hágója, ami megint 2500 m. Ilyet én nem holnap biztosan nem vállalok be. Ez már túl sok lenne. Megnézem a Google Maps-en, van-e alternatív útvonal. Örömmel látom, hogy van. A völgy alján megy egy autóút, végig, ugyanúgy a Rifugio Helenáig, mint a TMB ösvény. Ez csodálatos! Nem fogok pihenni holnap. Ha sík terepen tudok menni, az pihenés a lábamnak, nem is szólva arról, hogy a 1,5 km/ó helyett 4 km/ó sebességgel tudok majd haladni. És ezt 16 km-en keresztül. Hatalmas előnyre tudok szert tenni, plusz a lábam sincs erőltetve megint. Teljesen boldoggá tesz a gondolat.

Már csak egy problémát kell megoldanom. Csökkenteni a hátizsák súlyát. A térdem már annyira fáj, hogy valami megoldást kell találnom. Majd megkérdezem reggel a nénitől, hogy van-e a buszpályaudvaron csomagmegőrző. Oda bevágom a felesleges cuccot, hazafelé meg fölveszem. Persze ez egy kicsit macerás, mert el kell mennem reggel a pályaudvarra, lesz-e egyáltalán csomagmegőrző automata? Nem nagyon tetszik az ötlet. Mi lenne, ha beszélnék a házinénivel, engedje meg, hogy itt hagyjam a cuccom felét. Ez számomra a legkényelmesebb megoldás lenne. Hazafelé meg fölveszem. Bárcsak meg lehetne csinálni! Ha nem lehet megcsinálni két lehetőségem van. Odaajándékozom a szállodának a holmijaim felét, vagy abbahagyom a túrát és az alagúton átkelve – valamilyen módon – abbahagyom a túrát. Most még ezt megtehetem, később már megint nem. Kiválogatom a cuccokat, amik nem jönnek velem. Csinálok egy próbát, felveszem a zsákot. Elviselhető a súlya. Szerintem ezzel már végig tudom csinálni a túrát. Kilenc óra felé már ágyban vagyok, eléggé fáradtan nyúlok el. Azon jár az agyam, hogy holnap hogyan adom be ezt a kérésemet a néninek. Végig izgulom az éjszakát emiatt. Nyugtalanul alszom. Sikerülnie kell.

Ezeket a cuccokat akarom itt hagyni a szállodában

A mai túra térképe

<<< Előző     Folytatás >>>