Hat óra felé ébredek föl. Egyesek a környező
sátrakban már fent vannak, pakolgatnak. Kidugom az orromat a sátorból. Felhős,
barátságtalan idő van. A fenébe! Egy előny azért van, totális a szélcsend.
Felöltözöm. Reggelizni kellene valamit, de… A kajám Romiék Tranzitjában van.
Basszus! Csak reménykedni tudok, hogy Romiék már fönn vannak és el tudom hozni
a kaját az autóból. Felkaptatok a meredek domboldalon a Tranzithoz. A
számításom nem jön be. Romiék még nem bújtak ki a sátrukból. A kocsi valószínűleg
zárva. Kicsit várok, hátha ébrednek már. Mivel nem, ezért leballagok a
domboldalon, vissza a sátramhoz. Ha kajálni nem tudok, akkor összepakolok,
legalább ezzel megleszek. Csomagolgatás közben a tegnap esti lengyel csapatból
is előkerülnek páran. Egy fiatal srác mondja, hogy ő nem tudja, hogyan került
vissza a sátrához. Teljes agyfogyatkozás volt nála. De látom rajta, hogy most
semmi baja. Hiába – fiatalon én is jobban bírtam. Pakolgatunk, beszélgetünk.
Minden bekerül lassan a hajóba. Újra felmegyek Romiékhoz. Már ők is fönt
vannak, éppen eszegetnek. Csatlakozom hozzájuk, miután előszedtem az
elemózsiámat a Tranzitból. Gábor is feljön reggelizni. Vajon mivel kezdjük az
étkezést? A válaszon valószínűleg nem fogtok sokat gondolkozni.
Reggeli után már csak annyi dolog marad, hogy lemenjünk
a partra és vízre lökjük a hajóinkat. Ma be kell öltözni esős időre, ugyanis már
most elkezd csöpörögni. Spricdecket (vízhatlan kötény) is fel kell rakni.
8:30 van. A víztükör sima. A folyó gyakorlatilag áll, a
színe zöld. Kajakjaink által keltett hullámok akadálytalanul futnak ki mindkét
partig. Mélységes a csend. Kétoldalt magas hegyek zárják közre a folyót. Gáborral
lassan, kényelmesen evezünk. Élvezzük az idilli körülményeket. A lélek
megnyugszik. Bárcsak soha ne érne véget ez az állapot! Hosszú, egyenes szakasz
után egy derékszögű jobb kanyar, mely jócskán kiszélesedik. A hely neve: Slap
jezero. A baloldalon néhány ház, egy kis kápolna, hosszú, homokos partszakasz.
De klassz! Itt sokkal alkalmasabb lett volna megszállni. Látjuk, hogy a románok
innen eresztik vízre a hajóikat. Szóval akkor ők idáig jöttek tegnap! Okosan
tették.
Innen kezdve a Drina K irányban halad egy darabig
és kezdetét veszi a híres Kanyon. A hegyek kétoldalt egyre közelebb jönnek, az eddig
meredek hegyoldalak függőlegessé válnak. Zord sziklafalak zárják közre a
folyót. Nincs part, nincs kikötésre alkalmas hely. Sárgás, barnás színű, kopár
kőzet vesz körbe bennünket. Másutt tükörsíma, hófehér a szikla. A fény is egyre
kevesebb. Lélegzet visszafolytva, szájtátva, egyik ámulatból a másikba esve,
bámuljuk ezt a csodát. Közben lassan lapátolunk, próbáljuk minden apró
részletét felfedezni a természetnek. Akad bőven belőlük. Sziklarepedésből
kinövő fenyőfák, melyek egész életük folyamán a kapaszkodj a túlélésért jut
osztályrészül. Magasból alázúduló cérnányi
vízesés, amely nem a Drinában landol, hanem eltűnik valahol félmagasságban. Szikla
barlang, amelybe egy-két kajakkal be lehet evezni. Mellékág torkolat, melynek végén bővizű
vízesés harsogva zuhan a folyóba. Egy helyen látom, hogy többen is
összetömörülnek a balparton. Itt is valami érdekes dolog lehet! Beevezek én is
a szikla hasadékba, lassan. A víz nem mély, látszik a kavicsos alja. Egy
hatalmas hal pihen a fenéken, egyáltalán nem zavartatja magát. Akár kézzel ki
tudnám emelni. A hasadékban erős moraj jelzi, hogy itt egy vízesés lesz. Még
mindig nem látszik! Többen vannak előttem. Akinek sikerül megpillantania a
vízesést az hátrafelé evezve hagyja el a keskeny öblöt. Végül feladom, lemondok
arról, hogy megnézzem, nem tudom kivárni a soromat.
A víz világos zöld színű, még mindig nyugodt. Majd
lassan elkezd fodrozódni. Egy bal kanyar után felerősödik a szél és elered az
eső. Nekem elvileg neoprén spricóm van, ami persze nem az, de legalább annak
árulták. Ez gyorsan kiderül, mert hamarosan kezdi megszívni magát vízzel, majd
át is engedi. Igazán „happy” vagyok emiatt. A szél egyre jobban felgyorsul a
kanyonban, akár egy szélcsatorna. A hullámok nem jelentősek, viszont egyre
hidegebbnek érzem az átázott ruhámat. Az esőkabát véd a hideg ellen is, de az
átázott kötény igencsak jól vezeti a hideget. Még 20 km lehet hátra, ha ez így
folytatódik akkor akár komoly vese megfázást is kaphatok. Fel kellene húznom
egy vízhatlan nadrágot és arra a kötényt. Igen ám, de kikötési lehetőség nincs.
Mindenütt közel függőleges partok, kikötési lehetőség nulla. Mégis meg kell
oldanom valahogy. Az időjárás eközben még zordabbra fordul. Rendesen esik, a
szél erősen fúj, csavarja a lapátot az ember kezében. Csak több kilométer múlva
találok egy olyan helyet, ahol éppenhogy ki tudok evickélni a partra. Kimászom
a hajóból, megkeresem a vízhatlan nadrágot, valamelyik rekeszben meg is
találom. Felhúzom magamra, közben esik az eső, valamennyi jut a nadrágon
belülre is. Ami persze már mindegy, mert minden ruhám át van ázva. Vissza kell
ülnöm gyorsan a hajóba, mert abban legalább meleg van. A műveletet sikeresen
végrehajtom, addig Gábor várakozik rám a folyó közepén. Együtt evezünk tovább.
Lassan közeledünk a mai végcélunk felé a Perucac erőműhöz. Még van 7 km. A
duzzasztás miatt a folyó kiszélesedik, egy nagy tó válik belőle. A szél
iszonyatos erővel száguld akadálytalanul a hatalmas víztükör felett. A hullámok
egyáltalán nem elhanyagolhatók, ki kell mennem partközelbe, hogy kissé
szélárnyékba kerüljek. A magas part jól felfogja a szelet, itt a hullámzás is
csillapodik. Az utolsó bal kanyar után feltűnik az erőmű sötét tömbje. Kissé
előtte a jobb parton felfedezzük Romiék kisbuszát a prikolicával egyetemben. Az
utolsó kilométer következik, úgy érzem, hogy sohasem érünk oda. Aztán végre
mégis partra fut a hajó orra. Milyen a part? Mindenütt sziklák, figyelni kell,
hogy hova lép az ember. Itt képtelenség kiskocsira tenni a kajakot és vontatni.
Kézben kell felvinnünk a rampán. Nagyon nehezek a hajóink, nem a felszerelés
miatt, hanem már fáradtak vagyunk. A rámpa közepén állnak a szerb határőrök. Mondom
nekik, itt hajót letenni nem fogjuk, el kell vinni a rámpa tetejére, majd
visszajövünk a személyi igazolvánnyal. Persze mindezt mutogatva. Bólint a finánc,
hogy rendben. Így is teszünk Gáborral. Előbányásszuk a személyiket és visszük a
fináncnak. Gyorsan beszkenneli egy kis kütyüvel, minden rendben. Beléptünk
Szerbiába. Innentől kezdve már több határátlépés nem lesz. Most 15:30 van.
Hajóinkat felkötjük a prikolicára és várunk.
Lesznek még túratársak, akik még valahol a vízen bolyonganak, az ő hajóikat is
mi fogjuk szállítani a 3 km-re lévő táborba. Ahol most állunk az éppen az egyik
bejárata a Tara Nemzeti Parknak. Tanulmányozom a kihelyezett ismeret terjesztő
és tájékoztató táblákat. Tele szebbnél szebb tájfotókkal, kiránduló helyekkel,
kilátópontokkal, túraösvényekkel, állat- és növényvilág ismertetővel. Mennyi
felfedezésre váró hely! Ide vissza kell jönni jövőre! Gyalogosan, kerékpárral,
autóval be akarom járni. Visszaülök a kisbuszba, evéssel, sörözéssel múlatjuk
az időt. Aztán egyszercsak Dejan bevágódik az első ülésre és kiadja a parancsot:
Idemo.
Buszunk elhalad a vízierőmű mellett, majd pár
perc menet után befordul egy elhagyatott telephelyre. Barakkszerű épületek
állnak itt egymással párhuzamosan, 0-12 m távolságra egymástól. Látszik, hogy
régóta nem járt, vagy lakott bennük senki. Talán még a Tito időkből maradhattak
itt, miután felépítették a gátat, a munkások levonultak. A szállások itt
maradtak az enyészetre bízva. Ahol nem sáros kavicsos a talaj, ott térdig érő
gaz virít. A folyóhoz közelebb eső részen, 5-6 m magas sitt dombok
terjeszkednek. Később kiderült, hogy a közeli falvakból mindenki ide hordja az
építési hulladékot. Mikor buszunk megáll a placc közepén, már sejtem, hogy mára
ezt dobta a gép, jobb ha ehhez alkalmazkodunk. Sorolom, hogy mi nincs: ivóvíz,
fürdővíz, WC bármilyen formája, villany, étkezési lehetőség, bolt, nyírott gyep,
rend. Urbex feelingem van. Szerintem ők
itt jól éreznék magukat.
Eveztem már Szerbiában még 2019-ben a TID-en. Akkor
sikerült tapasztalatot szereznem a balkáni körülményekről. Így hát itt minden
megbotránkozást kerülve fogtam neki a sátor építésnek. Ugyanúgy tettek Romiék,
Gábor és a többiek. A terep kiválasztásnál a legfőbb szempont, hogy a
legkevésbé szar helyet próbáljuk megtalálni. Sikerült.
Gábor rögtön nekikezd egy gulyás elkészítésének.
Én is segítek neki, jobb dolgom nincs. közben beszélgetünk, iszogatunk. Romi
megint elszórakoztat bennünket a szaftos, vicces történeteivel. Gyakorlatilag nincs
olyan életkép, amihez ő ne tudna egy vicces sztorit társítani. Ez azért
kellemes időtöltés. Elkészül a gulyás, eszünk, iszunk. Időközben az utolsó túratársak
is beérkeznek, mindenki megtalálja a maga helyét.
Leballagok a partra. A folyó csak úgy száguld az
erőmű alatt! Még a visegrádi szakasznál is gyorsabb. Akkor nincs is gond:
holnap hamar elérjük a következő tábort, ha így haladunk. A parton még
elintézem a szükségleteimet (más lehetőség nincs). Visszaballagok a cimborákhoz.
Lengyel pajtásaink próbálnak csábítani egy görbe estére, diszkréten
visszautasítom azzal, hogy a májamra még szükségem lesz a továbbiakban is.
Valahogy eltelik az este. Besötétedik. Nincs értelme fennmaradni ezen a gettó
helyen, inkább aludjunk egyet.
Megjegyzések