Mai nap ugyanúgy kezdődik, mint az előző.
Visegrádon vagyunk, a focipályán. Az időjárás szépnek igérkezik mára. Ma
elhagyjuk ezt a táborhelyet, a következő jó 20 km lefelé a Drinán. Reggel
annyival több dolgunk van a tegnapihoz képest, hogy a sátrat le kell bontani, a
cuccokat megosztva a hajóba és a buszba rakodjuk. Rengeteg időnk van, ugyanis a
„határellenőrzés” 11-kor lesz a megbeszélt helyen. Addig azonban a hajót el
kell vinni a mai starthelyre, a híd lábához. Ez két módon lehetséges, vagy
felrakjuk az utánfutóra (szerbül: prikolica. Istenem, hányszor kimondtuk ezt a
szót! Meg is tanultuk rendesen.) vagy a kiskocsin húzzuk a starthelyre. Ez kb.
1,5 km messze van. Lehet tippelni, hogy melyik verzió jutott osztályrészül
nekünk. Igen, eltaláltátok: húzni kell a kajakot a kiskocsin, át a városon
keresztül, a hídon keresztül. A starthelyen van parkaló, ahol a Tranzit az
utánfutóval elfér, csak éppen nem állhat meg ott az autó, mert sorompóval le van zárva. Ez némi fejtörésre adhat okot,
hogy vajon miért? Sebaj, kemény legények vagyunk, húzni fogjuk a kajakokat.
 |
| Így kell húzni a hajót a városon keresztül |
 |
| Visegrad főutcája |
 |
| A túlsó parton lévő hídfőtől fogunk indulni |
Tíz óra felé már illő
útra készen lenni, a napi szükséges dolgok bepakolva a kajak rekeszeibe, mindez
felrakva a kiskocsira, jó erősen lekötözve. Indulhatunk. Komótos tempóban
húztuk a csónakokat a város utcáin keresztül, persze a járdán nem férünk el,
ezért a kocsiúton. Az autósok nem nagyon háborogtak emiatt, türelmesek. Meg hát
egyszer van regatta egy évben, igazán kibírható a mai kicsi fennakadás. A
boltnál meg kell állnunk, néhány sör vásárlás céljából. A védőitalra nagy
szükség van a vízen. Folytatjuk utunkat a sétáló utcán végig, majd a hídon
keresztül. A folyó túloldaláról indulunk ugyanis. Le a hídról, közvetlen a
partra. Fél 11 van. Lehet visszamenni a határellenőrzés színhelyére, ami kb. 1
km-re van innen. Szerintem lehetne itt a hídfőnél is, de ez túl logikus lenne. Ezért
Gáborral visszamegyünk Andricgradba, a megbeszélt helyre. Útközben már látjuk,
hogy két finánc közeledik, valószínű, hogy ők lesznek az ellenőrök. Hogy
elkerüljük itt a sorbanállást, ahol 90 ember várakozik a határellenőrzésre, teszünk
egy kisérletet, hogy hátha útközben – mielőtt még a fináncok ideérnek –
leszólítjuk őket, hogy esetleg „nem-e lehetne-e” itt és most. Az ötlet bejön:
odamegyünk hozzájuk, mutogatva a magyar személyit. Ránéznek, intenek: rendben.
Minő boldogság! Mehetünk vissza a hajókhoz, szabad a pálya úgymond. Vissza a
rakparton, majd át a hídon, le a partra. Az utolsó igazítások a felszerelésen,
ruhán és jöhet a start. Hajókat vízretesszük a köves parton és már száguldhatunk
is.
 |
| Az útlevél vizsgálat helyszíne. Természetesen egy presszó teraszán. Ha esetleg a fináncok megszomjaznának. |
 |
| Gyülekeznek a hajók a hídfő mindkét oldalán |
 |
| A lengyel csoport hajói |
 |
| Indulás előtt utolsó szelfi |
 |
| Gábor a start előtt |
 |
| A gyors folyó mindenütt örvénylik |
 |
| Utolsó pillantás a hídra, mielőtt végleg hátat fordítunk neki |
 |
| Mellettünk az Andricgrad épületei |
A „száguldás” szót
direkt használtam, ugyanis a víz valóban száguld a tegnapihoz képest. Nagyon
erős a sodrás, lehet akár 7-8 km/h is. Ez természetesen nem baj, hiszen annál
hamarabb elérjük a mai célt. Persze, mennél gyorsabban megyünk, annál kevesebb
idő adódik a nézelődésre. Pedig látnivaló akad bőven. Elhaladunk Andricgrad
mellett, a másik híd alatt, néhány folyóparton álló külvárosi gyár mellett,
azután jön a tiszta természet. A hegyek egyenlőre távolabb vannak. A víz továbbra
is rohan velünk, a folyó nagy kanyarokat ír le. Az előttünk lévő magas hegyek
lassan azért közelebb kúsznak. Fél óra múlva eléggé megközelítjük őket. Egyre
jobban szűkül a völgy, amelyben a Drina folyik. Néhol megjelenik egy-két szikla
alakzat is, de ez a táj még mindig szelídebb, mint a tegnapi szűk kanyon. Az
idő pompás, mnelegen tűz a Nap. Néha csorgásra adjuk a fejünket, csak bámuljuk
a magas hegyeket. Néhány helyen a folyó szinte tóvá szélesedik. Csodálatos az
élet! Ennél jobb életet elképzelni sem lehet! Bárcsak mindig ezt lehetne
csinálni! Gáborral megállapítjuk, hogy Alaszka feelingünk van, ami azt jelenti,
hogy olyan a folyó, a part, a partmenti fenyvesek, mintha egy Jack London
regényből készült film helyszíne lenne. (Sajnos egyikünk sem járt Alaszkában.)
Mindegy, ez most a mi Alaszkánk, úgy is tekintünk rá. Csak a hideg, ami eltérés
az itteniektől, de azt igazán nem kívánjuk.
 |
| Hát nem olyan, mint Alaszka? |
A távolban egy hosszú egyenes szakasz végén „gyanús”
szikla alakzat tűnik fel. Ez már megint nem semmi lesz. Alig várjuk,
hogy közelebb érjünk. Szép lassan sodorja a hajót a víz a sziklaképződmény
felé. Egy éles bal kanyart tesz a folyó, ott ahol ez a hatalmas sziklafal az
útját állja. Ahogy lassan elérjük a kanyart, úgy bontakozik ki előttünk ez a
szűk kanyon. Csodálatos a látvány. Talán az egyik legemlékezetesebb hely a
számomra az egész út során. A függőleges sziklafalból fenyőfák nőnek ki. A
kőzet fehéren vakítóan szikrázik a napfényben. Stop! Itt meg kell állni. Ezt a
látványt sokáig kell élvezni. Hajóinkat összeakasztjuk, ki-ki egy-egy sört
pattint fel magának. Csorgás. Szerencsére itt a víz már nem száguld, mérsékeli
iramát, szerintem pont azért, hogy az utazó kényelmesen bámészkodhasson ezen a pazar
helyen. A víz világos zöld, a sziklák fehérek, az ég kék. Ez a Mennyország.
Szépen komótosan sodor a víz minket, lassan kiérünk a sziklafal térségéből.
 |
| Ez itt a csodaszikla |
 |
| Egy szűk szorosban evezünk |
 |
| Gáborral jól elvagyunk |
Újra fogjuk az
evezőket, komótosan mártjuk vízbe. Menjünk tovább! Bár én legszívesebben
visszafordulnék, hogy befizessek egy második menetre. Mindegy, majd egyszer még
visszajövünk errefelé. Ezután az érzelmi feltöltődés után emelkedett
hangulatban evezünk tovább. A folyó itt annyira kiszélesedik, hogy egy nagy
tavat alkot. A tó bal partján feltűnik a Stari Brod Memorial Museum. Gábornak
mondom, ha akar, menjen oda fényképezni, én messzire elkerülöm a helyet. Erről
csak annyi említést teszek, hogy koncentrációs tábort nem csak a németek
alkalmaztak. A történtektől itt olvashatsz, de csak erős idegzetűeknek ajánlom:
https://jadovno.com/the-memorial-in-honour-of-6-150-serbs-murdered-by-bosnian-muslims-and-croats-in-stari-brod-visegrad-presented/?lng=lat
Evezünk tovább szótlanul. Emlékezünk az ártatlan áldozatokra. Ennyit tehetünk
így 80 évvel ezelőtt történtek után. Nem szabad, hogy túlságosan hatása alá
kerüljek a múlt eseményeinek, ezért megálljt parancsolok a további
gondolatoknak. Most süt a Nap, a víz csodás, a táj utánozhatatlan.
 |
A múzeum
|
Nem is sokat kell ezután lapátolnunk – talán 2
km-t, amikor meglátjuk a mai túra végállomását. Még nem sokan értek ide a
túratársak közül. A hely kissé érdekes, abból a szempontból, hogy nem sok
vízszintes területet látok egyenlőre. Mindenütt meredek hegyoldal, ahol - tudni
illik - nem ajánlatos sátrazni. Talán a
kikötéstől jobbra, van egy pár sátornyi füves és vízszintes rész. Jelenleg még
csak egy sátor áll itt, nem is tétovázunk Gáborral, azonnal lefoglalunk egy-egy
helyet magunknak. Persze a sátrunk nincs itt, mert azok a Tranzitban vannak és
Romiék még nem értek ide. De szerencsére nem sokat kell várnunk, fönt az úton megjelenik
a fehér Tranzit. Kipakoljuk a cuccokat, sátrat felverjük, és következhet a
lazítás.
 |
| Érkezés a táborhelyre Stari Brod (Öreg hajó) |
Az idő csodálatos, már majdnemhogy túl melegen
süt a Nap. Először is a helyi vérhas büfébe (restauracija) esünk be egy kajára
és egy sörre. Az étlap értelmezésével nincs sok gond, mivel étlap csak szóban
létezik. A mai menü gulash. Hát legyen! És egy-egy točeno pivo = csapolt sör
(ezeket a szakszavakat nem véletlenül írom ám ide, meg kell tanulni!). A kaja
teljesen átlagos, a menzai szintet azért eléri. Fizetek, de Dínárom van (Itt
még Boszniában vagyunk). Sebaj – nyugtat meg a pincér – „može” = lehet. Ki is
kalkulálja a 3600 Dínár árat. Kissé sokallom, de hát az Isten háta mögött általában
minden drágább szokott lenni. Mondjuk a felét tartanám jogosnak. A pincér
valószínűleg látja rajtam, hogy nem őszinte a mosolyom. Kisvártatva fülig érő
mosollyal megjelenik, valami süti félét hoz, ami ha jól nézem 2 db babapiskóta
átáztatva valami cukros löttyel. Otthon nem enném meg, de vízitúrán – csakis energia
pótlás céljából – elmegy. Ezzel is megvolnánk, lazítsunk.
 |
| Restauracija - kib...szott drágán mérik a gulyást |
 |
| Ez volnék én |
Szerintetek egy vízitúrán miből áll a lazítás?
Előkerülnek rejtett zugokból a pálinkásüvegek, az el nem fogyasztott sörök a
hajó rekeszeiből, amelyek mostanára már pincehidegnek sem mondhatók. Felballagunk
a domboldalon a Tranzithoz és ennek árnyékában Romiékkal társalogva töltjük a
következő órákat. A „nem hideg” sör veszélyes. Főleg ha pálinkával, rummal,
Becherovkával, ánizslikőrrel, Slivovicával, rummal keverjük. Ennek látható
jelei mutatkoznak du. 5 óra felé és még hol van az este? Jobbnak látom kereket
oldani innen, ugyanis én nem bírom a piát. Inkább visszamegyek a partra, a
sátramhoz. Teszek – veszek. Körülöttünk, mint a heringek a konzervdobozban egyéb
sátrak állnak. A cövekek és kötelek között elég nehéz a közlekedés, egymást
keresztezve húzódnak szerte szét. Érthető, ugyanis egy zsebkendőnyi vízszintes
helyre kellett elhelyezni legalább 20 sátrat. Mellettem egy jókedélyű lengyel
srác – neve Darek – építgeti sátrát. Beszélgetünk. Természetesen a két nép
barátsága egységes és megbonthatatlan, ezt mindketten tudjuk és érezzük is.
Múlik szépen az idő. Beesteledik. A büfében
felcsendül egy harmonika hangja. A szokásos délszláv zene szól. A zene szépen odacsalogatja
a tábor lakóit a büfé teraszára. Asztalokat összetolják, ismét előkerülnek az
italok – itt nem baj, ha a sajátodat is hozod. Az emberek énekelnek. Gábort –
elmondása szerint – egy lengyel srác berángatta a szolíd estélyre. Inni
muszály! Én csak később érkezem a helyszínre, kíváncsi vagyok, mi folyik ott.
Örömmel fogadnak minden új érkezőt. Legtöbb a lengyel, aztán a szerbek,
bosnyákok és a túra egyetlen horvát tagja. A délszlávok énekelnek helyi
nótákat. Az egyik srác összeránt egy körtánc csoportot. A hangulat csodás!
Gáborral mi is próbáljuk egy fajta kóló lépéseit, nem is olyan egyszerű. Én
inkább a magyaros ti-ti-tá lépéseket járom, ami ebben a hangulatban úgysem
tűnik fel. Az egyik lengyel fiatalembernek ma van a szülinapja. Úgy nézem, hogy
erőst ivott rá. Kb. ötször kell magyarul elmondanunk neki a „Lengyel, magyar
két jóbarát. Együtt harcol, és issza borát” évszázados rigmust.
 |
| Nemzetközi találkozó |
 |
| Itt jól érezzük magunkat |
Az est fénypontja
számomra, amikor felhangzik a „Jugoslavijo” című nóta, amit a szerbek, a
bosnyákok és az egyetlen horvát emberke összeölelkezve énekelnek. Lehetne erről most
egy értekezést tartani. Minden estre elgondolkodtató. Gondolkodjatok el Ti is
olvasóim. A dal itt meghallgatható: https://www.youtube.com/watch?v=GGilBhR1NYc
Laku noć ljudi.
Megjegyzések