DRINA túra 2023 - Az első nap

2023.04.30. Vasárnap Setihovo - Višegrad 20 km

Visegrad nevezetes hídja

A mai hajnal nem volt annyira hideg, mint az előző. Teljesen elviselhető a hőmérséklet. Nem kellett a nagykabátot felvenni a hálózsákban. A kakasok a folyó túlpartján ma is 4 órakor kezdték a Napköszöntőt. Városi embert ez biztosan bosszantana, engem hidegen hagy, végezzék csak a dolgukat a kakasok. Nagymamám falujára emlékeztetnek ezek a reggeli hangok, még nagyon kis gyermekkoromból. Náluk szintén volt baromfiudvar. Meg a szomszédoknál is. Így ez teljesen természetes, hogy reggel korán ébrednek a szárnyasok.
Reggel 6 óra van, mikor kidugom az orrom a sátor nyílásán. A tábor nagyban alszik még, bár néhányan már kibújtak, tesznek-vesznek a sátor körül. Kissé borult az ég, de a felhők fölött a Napot lehet sejteni merre is van, ami azzal kecsegtet, hogy talán ma lesz napsütés is. Lassan száll föl a köd a völgyből, ahol Visegrád terül el. A fű, a környező hegyeken a fák üde zöldek, most bontják ki friss leveleiket. Április vége van, a természet ilyenkor éled. A tájat, a tábort csönd borítja. Nagyon kellemesen hat ez a városi ember lelkére. Percekig bámulom a körülöttem lévő tájképet, a ködből előbukkanó hegycsúcsokat, a város melletti dombon magasan elterülő temetőt, a focipálya mellett rohanó patakot, a frissen nyírt füvön szétszórtan álló sátrakat. Itt vagyunk, megérkeztünk túránk kiinduló pontjára, most már semmi sem akadályozhat meg abban, hogy az előttünk álló gyönyörűségeket személyesen is átélhessük.

Reggeli köd Visegrad felett

A tábor. Mellettünk a Rzav (próbáld kimondani) patak

Rzav patak. Egyesek szerint folyó. Túloldalon a kertek és a kakasok.

Gábor is kikászálódik, s rögtön a reggeli tea készítésébe kezd. Csodálom ezt a srácot, mennyi energia van benne, és azt a képességét még nem tudtam leutánozni, hogy mindenre gondol. Amint felébred, mindjárt foglalatoskodik, valami hasznosat csinál. Például nekem is melegít vizet a teához 😊. Megiszogatjuk a teát, közben Romiék is előkerülnek a sátor mélyéről. Kezdetét veszi a reggeli élet a táborban.

Útra készen

Kilenc felé indul a csapat túránk első állomásához Setihovoba. Az utánfutót felakasztjuk az öreg Ford Tranzit vonóhorgára, a szükséges holmikat bedobjuk a kocsiba. Romi indítja a motort (amiben már több, mint 400.000 km! van – ez itt Ford reklám) és a nehéz utánfotóval megindulunk kifelé a táborból. Át a város szűk utcáin, majd kiérünk az országútra és haladunk a Drinán felfelé vezető irányban. Hamarosan szűk kanyon oldalába épített úton járunk, a folyó alattunk kanyarog vagy 30 méterrel.

Pár perc múlva tűnik fel a szennyezés a vízen. Milliónyi műanyag palack borítja a felszínt a folyó teljes szélességében, vagy 200 m hosszúságban. Erről korábban láttam híreket a Neten. Meg is írtam még márciusban aggályaimat Dejannak, erre azt válaszolta, hogy aggodalomra nincs ok, meg fogják oldani az eltakarítást, mire a túra elindul. Ebből - úgy látszik - semmi sem lett. A szennyezés masszívan beékelte magát a függőleges partok közé. Végülis át lehet ezen evickélni – gondoltuk Gáborral. Ugyanis, ha Visegrádra vissza akarunk jutni, más útvonal nincs. Talán majd az előttünk haladó túratársak valami féle folyosót vágnak majd a szemét uszadékba, amin aztán mi is könnyedén átevickélünk. Ez volt a terv, nem is gondoltunk rá többet, ugyanis az elénk kerülő tájak látványa feledtette gyorsan ezt a problémát.

Az emberi ostobaság olyan, mint a Világegyetem. Határtalan. (netes kép)

A Drina és Lim folyók torkolatánál az út is elágazott. Egy éles bal kanyar után, egy hídon kel át az út a Drinán és folytatódik a Lim mentén felfelé. Folyamatosan emelkedik az út, egyre magasabbra, közben sziklába vájt alagutakon bújik keresztül. Az alagutak tényleg vájva vannak, öntartó szikla az egész, nincsen beton boltív. Néhol csöpög a víz a szikla boltozaton keresztül, másutt szabályosan folyik a hegyen átszivárgó eső a repedésekből. Ahogy az út kibukkan az alagútból, újabb csoda tárul elénk. Lent a mélyben a Lim zöld szalagja, meredek sziklatornyokkal övezve. Egy helyen annyira szűk a kanyon, hogy azt hinné az ember, hogy talán át sem fér rajta egy evezős. Minden kanyar után újabb és újabb látvány kápráztat el bennünket. Magamban megfogadom, hogy ezt az útvonalat egyszer még gyalog is bejárom. Annyi csoda van itt egy helyen, hogy hetekig tudnám bámulni. Nem is gondolná az ember, hogy a hazánktól nem messze, itt a Balkánon mennyi csoda vár ránk.

A Lim folyó föntről.

Még egy kép a Lim kanyonról

Az út elkezd ereszkedni, majd úgy 5 perces vezetés után eléri a folyó szintjét. Nem is kell sokat mennünk mire elérjük Setihovot, ami inkább egy üdülőhely, mint település. Letérünk az útról egy horgásztanya kinézetű helyen parkolunk le. Gyönyörű idő kerekedik, süt a Nap százágra. Kajakjainkat levesszük a Tranzit tetejéről. Végre! Itt a víz. Mehetünk! Egy vízimádó ember számára ez a beteljesedés pillanata. A hónapokon keresztül dédelgetett és türelemre intett vágyak felszabadulása. Nem is sokat szöszmötölünk a hajókkal és előkészületekkel. Kb. 10 perc múlva útra készen vagyunk, minden szükséges a kajakok rekeszeiben, a ruházat időjárásnak megfelelő. Hajókat a vízre! Murvás rámpa vezet a folyóba. A beszállás könnyű, száraz lábbal meg lehet úszni. Vízen vagyunk! Evezünk! Végre, végre, végre! Mindazt a csodát, amit az előbb még föntről láttunk azt most innen, ebből a perspektívából, karnyújtásnyi távolságból, kézzel tapintva, az illatát beszippantva érezhetjük.

Megérkezés a kiinduló helyre. Lepakolás.

Így néz ki a beszálló hely

Egy szelfi még indulás előtt

A beszállásnál egy kis torlódás alakult ki. Mindenki türelmetlen.

Az időjárás szinte egy pillanat alatt vált át barátságosból nem túl barátságosba. Ami annyit jelent, hogy beborult az ég és elkezd csöpörögni az eső. A francba! Nem ehhez öltöztünk. Persze a hajóban minden szükséges ruha ott van, de a dolog akkor sem ennyire egyszerű. Ki kell kötni, kiszállni, felöltözni, visszaülni. A kikötéssel probléma lesz. Vannak gyönyörű homokos partok, de ez csak az álca. A homok, ha közelebb mész, nem homok, hanem iszap. Szerencsére nem mély, csak bokáig ér, de akkoris szívás. A vízicipő egy adta sár lesz, a lábad pedig vizes. Ami hidegben nem előnyös. Pedig most hideg van. Hogyan mászom vissza így a hajóba? Nem szeretem, ha a hajó belül sáros, piszkos. Mindegy – más megoldás nincs. Kikötünk, felöltözünk, vissza a hajóba, mostmár a kötényt (spriccdeck) is magunkra húzva. Tökéletes vízhatlan szerelés. Túra folytatható.

Így beborult az ég, mire elindultunk

Fel kellett venni a vízhatlan öltözéket

Jobbra is egy homok pad, ami csak annak tűnik

Eleinte magas hegyek között kanyarog a folyó, a kanyon még várat magára. Természetesen ez a látvány sem szokványos a magyar vizekhez szokott vízitúrázónak. Embert, települést sehol sem lehet látni. Mindent a tiszta természet ural. Tökéletes csend honol a tájon. Az esőcseppek némán hullanak bele a tükörsima, zöldszínű vízbe, apró körhullámokat indítva maguk körül, melyek szinte azonnal el is enyésznek. Az érzés, ami az embert hatalmába keríti egy ilyen helyen mindent felülmúl. A teremtés előtti világ lehetett ilyen. Csak te és a magasztos, a roppant, a békés természet vagytok egyedül. Itt hirtelen úgy érzed, hogy mindez a tiéd, pedig tudod, hogy semmi sem a tiéd ezen a világon. Minden a természet tulajdona, még a te saját tested is. Csak az érzéseid, ami a sajátod, a te birtokod, de semmi más nem a tiéd. Csendesen lapátolod a vizet. Nem akarod megzavarni a hely atmoszféráját a jelenléteddel. Mint amikor belépsz egy roppant katedrálisba, megszeppensz, hogy milyen kicsi vagy. Igen, kicsi vagy, de mégis az egésznek egy része.

Lassan megérkezünk a kanyon bejáratához

Ilyen gondolatok közepette érkezünk a kanyon bejáratához. A Lim ezen a ponton egy éles jobb kanyart csinál. Már azt hittük, hogy itt van a Drina torkolata, de Gábor ellenőrizte a Maps alkalmazásban, hogy az még kilométerekkel arrébb lesz. Többszáz méter magas függőleges sziklafal nyitja meg a „tárlatot”. A folyó a szőnyeg, amin haladsz végig a látnivalók előtt. Hol jobbra, hol balra emelkedik egy csodálatra méltó alkotás. A nyakad majd kitörik, mire felnézel a szikla csúcsáig. Közben szédülsz. Az előtted haladó túratársak porszemekké zsugorodnak a gigászi falak tövében. Nem ecsetelem tovább a látványt, beszéljenek a képek.

Néhol mintha egy nagy medencében evezgetnénk

Csodálom az építészeket.

A Drina és a Lim torkolata. A híd a Drina fölött ível. Arra van Visegrád.

Megérkezünk a Drina torkolathoz. Már szemből is sziklafal. Jobbra vagy balra? Mivel a folyó szinte áll, nehéz eldönteni a folyásirányt. Visegrad lejjebb van a Drinán úgy 10 km-rel. Tehát jobbra kell fordulni. A híd is arra van, amelyiken reggel jöttünk át. Igaz, hogy arra lesz a szemét zátony is. De majdcsak átverekedjük magunkat rajta. Az persze érdekes, hogy az előttünk haladó két kajakos balra – azaz folyásnak felfelé – veszi az irányt. Mit értenek ezek a térképhez? Vagy csak még egy kicsit fölfelé is kirándulnak? Én is szívesen mennék fölfelé, mert arra is szép lehet a táj. Végül Gáborral úgy döntünk, hogy megyünk lefelé. Hajónk orrát a híd felé fordítjuk, mily nagy szerencse, még hátszelet is kapunk. Kényelmes tempóban evezünk lefelé, mostmár a Drinán. Még egy utolsó pillantás hátrafelé, a torkolatra. Érdekes! A mögöttünk lapátoló néhány túratárs szintén a másik irányba kanyarodik, azaz felfelé evez a folyón. Ez már több, mint gyanús. Gábor felhívja Romit. Hogyan lehetséges, hogy mindenki ellenkező irányba kanyarodik? Romi elmagyarázza, hogy változott az útvonal, a szemét torlasz áthághatatlan, az iszap is felgyülemlett, nem tudnánk átevezni rajta. Forduljatok meg! – magyarázza a telefonba. Hát ez szép! Még jó, hogy Gábornak eszébe jutott telefonálni. Én mentem volna – sajnos – a szemétdombra. Szóval, hátra arc! Az eső elkezd cseperegni ismét, és az előző hátszél értelemszerűen szembe szélre változik. Sebaj, így is jó. Talán még örülök is neki, hogy újabb szakaszt láthatok a Drinából. Keményen evezünk felfelé. A Drina kanyonja kitágul, a függőleges falak eltűnnek, a hegyoldalak megszelídülnek. A folyó kiszélesedik, jobboldalon egy üdülőfalu tűnik fel. Talán itt kell kikötni? Mégsem. Menjünk tovább! A távolban látunk egy másik helyet, ahol épületek vannak. Közelebb érve látunk pár kajakot a parton, egy ember integet, hogy menjünk arra. Megérkeztünk. Kikötés. Hajók felrakása az utánfutóra. Sörözés a presszóban. Csak a szokásos rutin tevékenység, ami ilyenkor lenni szokott.

A Drina hídja, ahol reggel elkanyarodtunk a Lim felé

A Drinán felfelé már emberlakta a táj

A célnál várt minket a logisztika csapat (Kati és Romi, na meg persze Betty)

Kellemes ez a kerthelyiség, melynek terasza a folyó fölé nyúlik. Jól esik a sör.

Meg kell várni a többieket is, hogy befussanak. Jó órába telik mire mindenki megérkezik, becuccol a saját buszába, kocsijába. Indulhatunk vissza Visegrádra, a táborhelyre. Kocsival 25 perc az út. Már a városban vagyunk, mikor Dejan tájékoztat a holnapi útlevél kezelésről. A folyó mellett lesz egy presszó teraszán. Holnap 11-kor. Mivel holnap este olyan táborhelyünk lesz, ahova a vámosok nem tudnak bejönni, ezért Boszniából holnap reggel kell kilépnünk, bár még két napot még ebben az országban fogunk tartózkodni. Teljesen logikus így utólag, bár akkor, ott a helyszínen némi értetlenség mutatkozott mindannyiunk arcán. Különösen azért, mert Romi azt mondta, hogy ilyen még az elmúlt 30 év alatt egyszer sem történt, pedig ő már tízszer megcsinálta ezt a túrát. Hát legyen így!

Megérkezünk a táborhelyünkre. Itt töltjük a mai éjszakát is. Sikerül gyorsan lezuhanyoznom. Még mielőtt befutnak a többiek, így lesz melegvíz. Vacsizunk, sörözünk, beszélgetünk. Gyerek még az idő. Úgy döntök, hogy bemegyek a városba, megnézem a helyet, hol lesz holnap az útlevél ellenőrzés. Legalább nem kell másnap keresgélni. Utam az Andicgrad-on vezet keresztül. Legalább ezt is megnézem. Video itt: https://www.youtube.com/watch?v=nvjGE63QZKE Emir Kusturica is támogatta a városrész építését. Ivo Andric-ról nevezték el, a Nobel díjas szerb íróról. A „Híd a Drinán” a leghíresebb és talán a legszebb regénye. El fogom olvasni mindenképp. Tényleg jó lehet, ha ilyen komoly díjban részesült. Megtalálom a presszót. Hangulatos. A folyó partján van, a kilátás pompás. De hol van itt egy hivatal, vagy egy vámos iroda? Sehol. Mindegy, majd Dejan megoldja valahogy, mit foglalkozom én ezzel!? Bóklászom még a városban egy jó órát. A híd kihagyhatatlan látnivaló. Közben fotózgatok, hallgatom, nézem az itteni embereket. Meg a kóborkutyákat. Van belőlük jónéhány. Cukik, de sajnálatra méltóak. Beugrom még a boltba. Holnap május 1, valószínűleg nem lesz nyitva. Csak utána ballagok vissza a táborba. Korán lefekszem, mert fejfájás gyötör. Valószínűleg az elfogyasztott sörmennyiség lesz az oka, mostanában nem vagyok hozzászokva. Pedig egy vízitúrán ez alap követelmény. A másik pedig a pálinka. Minden nemzet minden egyes tagja hozott pálinkát a túrára. Ezt persze minden nyelven más és másként hívják. A lényeg, hogy mindenki azt hiszi, hogy az övé a legjobb és mindenki szeretni fogja, akit megkínál belőle. Velünk is így van ez magyarokkal. Büszkék vagyunk a pálinkánkra, pedig ez csak egy a sok közül. Minden nemzet esküszik a sajátjára, pedig mindegyik ugyanolyan - szar. Gyorsan lefekszem, nehogy még valaki megkínáljon.