2023.05.04. Vrhpolje - Mali Zvornik 46 km

Korán kelek úgy, mint mindig is szoktam. Elég hideg
volt az éjszaka. Hiába, még május eleje van csak. Kidugom a fejem a sátorból és
látom, hogy már Gábor is tevékenykedik. Teát főz, közben naplót írogat Romiék
kocsija mögötti betonos placcon üldögélve. Csatlakozom hozzá, beszélgetünk. Lassan
Romiék is ébredeznek, elhangzik – ismét – a „Dobro Morgen Kívánok” klasszikus
reggeli köszönés. Romi nagyon büszke a saját találmányára: minden túratárs
ossza be magának. A TID-en született meg ez a köszönés évtizedekkel ezelőtt,
ugyanis leginkább szerb, magyar és német túrázók vesznek részt. Előpakoljuk a
reggelinek való élelmiszereket, kolbász, májkrém konzerv, kenyér – ki mit talál
a szatyor mélyén. Kávé is jut mindenkinek Kati jóvoltából. Romi sziporkázó
anekdotákat mesél, mi Gáborral jókat nevetünk rajta, Kati ezeket már mind
ismeri. Lassan elkezd csöpögni az eső. Sátraink alaposan eláznak. Nem gond,
majd megszáradnak, a következő táborhelyen. Mikor eláll az eső, elkezdünk
összecsomagolni. A vizes sátorponyvát is összehajtjuk, betesszük a buszba, Romi
igéri, hogy amint megérkezik Mali Zvornikba, kiteszi száradni.
8:30 felé sikerül vízreszállni, elindulni. Az
indulás sokkal könnyebb, mint a tegnapi megérkezés. A sodrás rögtön elkapja
hajóinkat, ha nem eveznénk, akkor is jól haladnánk ezen a száguldó vízen. A mai
táv 48 km, nem vészes ilyen sebességű folyón. Az élmény ugyanaz, mint tegnap: lankás
hegyek között kanyarog a Drina, néhol szigetet épít kavicsból, itt még gyorsabb
a sodrás. Hihetetlen jó ez a száguldás. Főleg, ha még jól belehúzunk az
evezőkkel, a 4 perc alatti km átlagot is el lehet érni, ami 15 km/h sebesség.
Nem rossz! Az eső újra elered, szerencsére szél nincs. Úgy látszik, hogy a mai
napunk már csak ilyen lesz: esős, borongós, ködös. A táj most üdezöld, nemrég
bontották ki levelület a növények. A réteken juhok, kecskék legelnek. Egyre
több a lakott település. Egy-egy ortodox templom is feltűnik, vagy éppenséggel
a parton egy szép villaépület. Kb. 20 km után a folyó lelassul, kiszélesedik, a
víz kisímul, a parton egyre nagyobb területű nádasok jelennek meg. Ez már a zvorniki
duzzasztógát hatása, ami még vagy 25 km, de már érezteti a hatását. Nekem ez a
világ jobban tetszik, mint az eddigi. A vágtató folyó itt lecsendesedik,
valóban állóvízzé válik. A víz színe zöldről szürkére vált. Minden zaj elül. A
felszín fölött misztikus köd gomolyog. A partok távol vannak már tőlünk, van
olyan hely, ahol már nem is látom élesen, csak elmosódott, párába borkolózott
kékes hegy rajzolatokat. Hihetetlen jó érzés fog el. Az evezőt magam elé
teszem, a hajó hangtalanul siklik a vízen, lelassul, majd megáll. Gábor
ugyanígy tesz. A semmi közepén vagyunk, süket csend borul a tájra. Ez az
abszolút Mennyország. Megpihen a test, a lélek, a szellem. Minden érzékszerved „lebeg”
a gyönyörben, az édeni kényeztetésben. Percekig hagyjuk magunkat ebben az
állapotban. Közben a sűrű szürke fellegek is mintha elvékonyodnának, az égbolt
kissé világosabbá válik, de a Napot még mindig takarják. Ezekért a percekért
túrázom.
Folytatjuk utunkat, most már lassabban, mint eddig.
Sodrás nincs, evezni kell. Viszont ez a látvány izgalmasabb. A parthoz közeli
vizeken nádasok terülnek el. Néhol meredek sziklafalak szegélyezik a folyót.
Mindkét parton kocsiút vezet, de csak a bosnyák oldalon nagy a forgalom, talán
egy főút lehet. Elég fáradtak vagyunk, meg már enni is kellene valamit. Elvileg
már csak 5 km van hátra. Kikötjük hajóinkat a szerb oldalon – elvileg a
bosnyákon nem is szabad – , eszünk, iszunk, pihengetünk egy keveset. Azután
újult erővel nekiveselkedünk az utolsó 5 km-nek. Mostmár magas hegyek között
haladunk, sajnos a szél megerősödik. Kisebb-nagyobb villa épületek állnak a
parton. Egy meredek sziklafal tövében több házat is építettek a víz fölé.
Úszóháznak nézem őket. Érdekes. Kisvártatva a baloldalon egy szikla tetején
gyönyörű szálloda tűnik fel. Alatta - az erőmű előtt közvetlenül – már hatalmas
tóként terül el a Drina. Partjait szinte alig lehet kivenni. Rákanyarodunk erre
a tóra és feltűnik az erőmű zord tömbje. Csak pár perc és elérjük a kikötési
pontot, valami nagyobb szórakozó hely lehet, stranddal. Egy-két lélek
tartózkodik csak itt, hiába, nincs még szezon. Ma valóban elfáradtunk. Hosszú
volt, főleg az utolsó szakasz, amit teljesen állóvízen kellett megtennünk.
Kárpótol minket az időjárás, a Nap kisüt, rögtön melegünk támad.
Hajóinkat felkötjük a kiskocsikra. Vontatnunk
kell kb. 1,5 km-en keresztül, mire elérjük a táborhelyet. Egy darabon az
országúton bandukolunk, szerencsére nincs nagy forgalom, du. 2 felé jár az idő.
Beérkezünk a városba – Mali Zvornikba. Már csak a focipályát kell megtalálnunk.
Oprostite molim Vas, gdje je nogometni klub? Ez horvátul van, de itt is fog
működni – gondoltam. Tamo – mutatja a néni az irányt. Hamarosan meg is
pillantjuk a létesítményt, elég korrekt – megfelel a 60-as évek szintjének, de
ez Szerbiában okés, a tegnapi helyhez képest pedig álom. Romiék természetesen
már teljes felszereléssel felvonulva a pályán vannak. A mi sátraink is
kiterítve az üdezöld gyepre, száradnak – ahogy Romi igérte. Kajakjainkat
leparkoljuk a kerítés mentén. Jöhet az elmaradhatatlan kikötői pálinka. Romi
ebből nem tud engedni. Sátor felállítás, és motyó cuccolás következik. Jön a
hír, van melegvíz a fürdőben. Még alig vagyunk a táborban – már megint mi
vagyunk az első befutók – ki kell használnunk a helyzeti előnyünket, azaz a
meleg vizet. Futás a tusolóba, ami a helyi focicsapat öltözőjében található a
tribün alatt. Mi vagyunk az elsők. A melegvízhez meg kell fejteni a szövevényes
csőhálózat működési elvét, nevezetesen hogyan jut el a víz a bojlertől a
zuhanyrózsáig paradoxonát. Ehhez 1-2 csapot át kell állítani és lőn világosság –
azaz melegvíz. Két percet adunk magunknak az élvezetből, gondolva utánunk
érkező társainkra. Érzésem szerint még 10 embernek elég lesz a bojlernyi
melegvíz, a többieknek marad a hideg.
Fürdés után bevásárlás a helyi szupermerkátóban Megint
elered az eső. Hiányoltuk nagyon! Beszaladunk Gáborral egy kávézóba, ami nem
nyeri el a bizalmamat. sűrű füst lengi be a helyiséget, marcona alakok
iszogatják söreiket. Jobbhíján egy kávét iszunk. Mindegy már, csak álljon el az
eső. El is csendesül hamarosan. Kezd esteledni, Dejan jön körbe, értesít
mindenkit, hogy kaja osztás van. Meglepődünk, erről nem is tudtunk. Jófajta
pörkölt van lepénnyel (lepinja) és ásványvíz. Nagyon finom lett, még repetázni
is lehet lepényből (jó lesz holnap a reggelihez). Beszélgetéssel telik az este
további része. Lefekvés előtt még járok egyet a part menti sétányon, jól esik
nézni a folyót. Kedves városka ez a Mali Zvornik! Aludjunk egyet, holnap lesz
az utolsó szakasz. Laku noc.
 |
| Reggeli hangulat Drinával és Gáborral (Morning vibes) |
 |
| Prikolica - ez szállítja a hajóinkat |
 |
| Egy pillanatra kikötünk a bosnyák oldalon - persze nem szabadna |
 |
| Egy szálloda a szirt tetején |
 |
| A bosnyák oldalon szinte a vízre épülnek a házak |
 |
| Az utolsó kanyar előtt |
 |
| Végre beérünk a célba |
 |
| Érkezés a focipályára |
 |
| Vacsora |
 |
| A mai túra térképe |
Megjegyzések