 |
| Indulás előtt Sukorón |
Előző nap mindent beraktam a kocsiba, kajak fönn a csomagtartón, erősen lekötözve, baj nem lehet. Útvonal megtervezve, cím tuti. Délelőtt kilenckor gördültem ki a garázsból, teljes menetfelszereléssel, és izgalommal teli. Remélem nem hagyok itthon semmit, gondolattal indultam el. M6-on Bajáig, Bácsalmás érintésével a Bajmoki határátkelőn léptem át Szerbia területére. Bácska Topoján megálltam egy pánzváltónál, ahol 50 Eurót váltottam Dínárra. Utamat innen Belgrád felé vettem az A1 autópályán. Jól lehetett haladni, azonban a fizető kapu előtt több kilométeres sor torlódott össze. Negyven perces araszolgatással jutottam el a kapuig, az autópálya díj nem volt vészes. Elhatároztam, hogy nem a Belgrádot elkerülő szakaszon megyek tovább, hanem átverekszem magamat a városon. Nem bizonyult jó döntésnek, ugyanis borzasztó dugók alakultak ki, mivel éppen a csúcsforgalomban sikerült beérnem. Sebaj, a navigáció segített, kicsi mellékutcákon bóklászva nagy nehezen kikecmeregtem a városból. Először a 100-as, majd a 153-as úton haladtam. Szinte végig lakott területen keresztül halad a főút, így eléggé lassan tudtam előre jutni. Alig vártam, hogy meglássam a Dunát, mert tudtam, hogy akkor már tényleg közel járok Szendrőhöz.
 |
| Kompleks Jugovo Zelvoz |
Végülis a starthely Kompleks Jugovo Želvoz nevű helyen van. Ez egy strand, kemping és sportlétesítmény a Duna jobb partján. Délután öt óra felé érkeztem meg. A kocsit leparkoltam a létesítmény étterme előtt és beléptem. A kempingben már látszottak a kajakok, a sátrak – megnyugodtam, jó helyen járok. Az étterem teraszán üldögéltek jópáran, beszélgettek söröztek, eszegettek. Dejant elsőre kiszúrtam, a FB-on ismerősök vagyunk, láttam a fotóját, így könnyű volt felismernem. Rögtön üdvözöltem is, néhány mondatot váltottunk, kérdeztem, hogy van-e magyar a csoportban, mire azt felelte, hogy csak egy fő. Ezen kissé elcsodálkoztam, de sebaj, így könnyebb lesz megtalálnom Sápi Gergelyt, aki jelenleg képviseli a magyar színeket. A sátrak között bolyongva gyorsan felismertem az egy szál magyart, mivel a kajakja a sátor mellett parkolt és a kajak hátulján egy hosszú drótszálon ott lebegett a magyar trikolor.
- S. Gergely? – kérdeztem fennhangon, remélvén, hogy emberünk a sátorban tartózkodik.
- Igen, én vagyok – hallatszott az álmos hang a sátorból. Szerencsémre itt van – gondoltam megnyugodván. Most már minden sínen van, nem lehet semmi gond. A nap hátralévő részében beszélgettünk, söröztünk, jókat poénkodtunk, olyan volt, mintha mindig ismertük volna egymást. Megnéztem a Duna partot, körbejártam a kemping „létesítményeit”, kimentünk a főút melletti kisboltba vásárolni. A kocsival később behajtottam a kempingbe. Geri említette, hogy itt nagyon korán szokás indulni, azt nem tudni, hogy miért, de hát mindenki így csinálja. A „korán” reggel 6 órát jelent! Addigra sátrat bontasz, bepakolsz mindent a hajódba, megmosakszol, reggelizel, és a legvégén fölébredsz 😊.
Ennek fele sem tréfa, nem akarom, hogy Geri reggel nélkülem induljon el, tehát nekem is mindezt elő kell késztenem. A kajakot levettem a tetőcsomagtartóról, átpakoltam a cuccokat a rekeszekbe. Úgy döntöttem, hogy sátrat ma éjjelre nem állítom föl, itt van a kocsim, abban kényelmesen megalszom. Este 9 óra felé elcsendesedett a tábor, az emberek többsége nyugovóra tért. Így már érthető, hogy holnap hogyan tudnak olyan korán felkelni. Követtem példájukat, én is eléggé fáradt vagyok, az utazás kimerített. Békés éjszaka volt, szél sem rebbent, a felhők elvonultak csak a csillagok és néhány elárvult kandeláber fénye törte meg az éjszaka sötétjét. A nagy folyó hangtalanul, nyugodtan folydogált medrében.
Megjegyzések