Tour Du Mont Blanc túra 2022 -2.nap

Aug.27. Szombat. Az utazás

Opatijából (Horvátország) indultam reggel 8 óra felé. Elvileg minden felszerelés nálam, több is, mint kellene, majd ha megérkezem a kempingbe, minden fontosat kiválogatok, hogy mi kell, s mi nem. A navigáció természetesen egyből az autópályákra irányít, amit most igazán nem akarok. Mivel nem szeretném, hogy Szlovéniába meg kelljen vennem az autópálya matricát, így már Horvátországban sem akarok autópályán közlekedni. Azért a 40 km-ért nem fogok szlovén matricát venni. Szlovénia legkeskenyebb része felé vettem az irányt. Így viszont az Ucka alagúton kell átkelnem Horvátban. Nem bánom, szeretem azt az utat, nagyon szép a táj. A horvát-szlovén határon kisebb sor alakul ki. Itt még van ellenőrzés, horvátok még nem tartoznak a Shengeni országok közé. A határon átkelve Trieszt a cél. Gyorsan megteszem azt a 40 km-t, balról Koper óriási kikötője tűnik fel. Kis városkákon megyek keresztül, élénk forgalom van, hiszen szombat lévén mindenki úton. Az olasz határon nincs ellenőrzés, egy oldalsó útról felhajtok az autópályára, már csak a táblát kell figyelnem: Venezia. Több, mint 400 km ide Milánó, nem nagyon kell figyelnem az úton, egyszerű lesz. Nagyon nem örülök ennek a hosszú távolságnak, utálok vezetni, legjobb lenne mindenütt ott lenni azonnal. Persze az utazásnak is megvan a maga szépsége, útközben szép tájakat láthat az ember, ez persze nem vonatkozik az autópályákra, azok rendszeresen elkerülik a  látnivalókat.

Szombat van. A fél olasz nemzet útra kel, vagy a tengerre, vagy a hegyekbe, vagy valami rokonhoz. Rengeteg autó van a pályán. A fenébe, erre gondolhattam volna, hogy hétvégén nem utazom. Egymást érik az autók, elérkezik az első kapu Trieszt után, ahol a jegykiadó automaták sora áll. Sikerül besorolnom egy olyanhoz, ahol még csak 3-4 kocsi áll előttem. A jegyet kiadja az automata, a sorompó felnyílik és már száguldhatok is tovább. Elvileg csak az út végén kell majd fizetnem.

Sorba tűnnek tova az olasz nagyvárosok, Venezia, Padova, Vicenza, Verona, Brescia, Bergamo. Minden egyes város környékén dugó. Nagyon sok időt veszítek ezzel. Milánónál fizetős kapu. Kb. 60 Eurót fizetek. Milánó olyan hatalmasra nőtte ki magát, hogy az autópálya már nem tudja kikerülni, hanem egy külvároson halad keresztül. Borzasztó tömeg van az utakon, nagyon kell figyelni. Navigáció nélkül lehetetlenség lenne közlekedni. Hogy kijussak a városból Torino útirányt kell figyelnem. Újra egy jegykiadó kapuhoz érek. Innen tudom, hogy Milánó vége van, kezdődik egy újabb szakasz. Innentől kezdve az autópálya még unalmasabb, mint eddig volt. És nem csak unalmas, hanem kifejezetten ronda. Az út mellett sínek, melyen expressz vonatok közlekednek 300 körüli sebességgel. Torinó előtt másik pályára kell kanyarodnom. Ez már sokkall szebb! Feltünnek a hegyek. Az Aosta völgy felé közeledek. 

Úton az Aosta völgyben

A hegyek egyre magasabbra nőnek, a látvány egyre izgalmasabb. Aosta után leterelik a forgalmat az autópályáról. A fizető kapunál 40 Euro körüli összeget fizetek. Tehát az út idáig 100 Euro. mostani árfolyamon 40.000 Ft, ami kicsit kevesebb, mint az éves magyar matrica díj. Szép összeg 600 km-ért, nem mondom! Aosta után, tündéri alpesi városkákon halad az út. Arra gondolok, hogy lehet ez az út nem is az alagúton keresztül vezet, hanem megkerüli a Mont Blanc tömbjét? Jó lenne, mert nem sok jót hallani az alagútról: tömeg, várakozás, drágaság.

Befutok Courmayeur-ba. T1 táblák jelzik – Tunnel du Mont Blanc felé. A látvány itt már nem vicces. Igen, ez a Mont Blanc tömbje akármerre nézek. Meredek sziklafalak, csipkés gerincek, felhőbe nyúló csúcsok, gleccserfolyamok, örök hó. Lélegzet elállító! 

Miközben várakozom az alagút előtt, fotózgatok

Az olasz oldal felől még sohasem láttam a MB csoport hegyeit. Elektronikus tábla jelzi, az alagút előtt két óra várakozásra lehet számítani. Hát már csak ez hiányzik! Dálután 5 óra van. Lehet, hogy sötétben érek majd Les Houches-be? Beállok a sorba. Araszolás. Sor eleje kanyarog valahol. Alagút bejárata még sehol. Megadom magam a sorsnak, nem lehet mást csinálni, ezt ki kell várni. Kajálok egy szendvicset, amit még otthonról hoztam, s közben nem győzöm a fotókat csinálni a hegyekről. Courmayeur, az olasz Chamonix. Csak kisebb. A városból nem sokat látni, de nem is nagyon érdekel. Egy dolog fontos, minél előbb elérni az alagutat. Már látom a bejáratot, egész közel van. Rápillantok a navigációra, a bejárat előtt az út még csinál egy vargabetűt, ami még plusz egy km-t jelent. A fenébe! Különválik a kamion és buszsáv a személyautóktól, itt egy kicsit meglódulunk, de nem sokat jutok előre. Végre elérkezünk egy bejárat előtti helyre, ahol két sorba tereli egy ember az autókat. 

A kocsisor kettéválik, de a fizető kapuk még arrébb vannak

A fizető kapuk előtt. Itt már 3 sorba rendeződnek az autók.

Természetesen az én sorom halad a leglassabban. A fizető kapu közvetlen a bejárat előtt van. 48.8 Euró a díj, nem lepődöm meg, igazából nem is érdekel, csak haladjunk már! Végre zöld jelzés, sorompó fel és mehetek. A várakozás közben több helyen tájékoztató táblák jelzik, hogy a sebesség 50 és 70 km/h között kell, hogy legyen. Sem lassabb, sem gyorsabb. A követési távolság 250 m, amit szigorúan tartani kell. Két darab kék színű lámpafény (az oldalfalra van szerelve) mindig legyen a két autó között. Az alagút 11.6 km hosszú, a francia oldal szintje 100 m-rel lejjebb van. (Ez számomra fontos információ. Ha menekülni kell tűzeset miatt, akkor a francia oldal felé kell menni. A „kémény hatás” miatt. A füst az olasz kijárat felé menne.) Ez a sok óvintézkedés egy korábbi baleset miatt van. A baleset emlékműve a francia bejáratnál található.

Végre kijutok az alagútból, Les Houches (ejtsd: lözus) 20 km-re van. Chamonix-be nem megy be az út. Egy autópályára jutok. Hamarosan kihajtok róla, megérkezem a városba. Innen indul a hivatalos (official) túra, itt található a „diadalív” (arch) mely az indulás és érkezés helyét jelenti. Végighajtok a főutcán, pár kanyar után kis tábla mutatja Camping Bellevue.

Érkezés a Bellevue kempingbe Les Houches-ben.

A kempingbe érkezvén elrendezem a gondnok nénivel a bejelentkezést, a fizetést. Egy éjszaka díja 12 Euro. Teljesen elviselhető, mondhatnám baráti ár. Nem túl megnyerő a kemping, elég kicsi, egyetlen fa sincs, a vizes blokkhoz lifttel kell lemenni két emeletet. Az viszont tiszta és kultúrált. Úgy nézem, hogy ez a kemping egy sípályának a végén helyezkedik el. Nagyon sokan vagyunk, szinte minden hely foglalt. Próbálok keresgélni egy jó helyet, de sajnos csak egy enyhén lejtős részt találok, amiről tudom, hogy ezzel még gondom lesz. Mellettem egyszemélyes sátor, előtte egy srác ül, éppen valami vacsorafélét majszol. Látszik, hogy ő is szólóban mászik. A sátramat sikerül még a sötétedés előtt felállítanom. Tesztelni akarom, hogy milyen lesz az alvás, ha csak a sátor külső ponyváját állítom fel, a belső kabint nem. Ha nem kell vinnem a belsejét, akkor 900 grammot nyerek, ami egy ilyen túrán jelentős súly megtakarítás. A hosszú utazás eléggé megterhelt, így a sötétedéssel együtt nyugovóra térek. Önfelfújódó matrac van alattam, nyakig bebújok a hálózsákomba, a fejembe egy téli sapkát húzok.

Említettem, hogy a sátor enyhén lejtős terepre került. Mind a halózsák, mind a matrac jóféle műszálas anyagból készült, a kettő egymáson olyan szépen csúszott, mint olajozott fémek. Éjszaka minduntalan a lejtő alján kötöttem ki, nem győztem visszamászni a matrac tetejéhez. Rettentő bosszantó volt. Egy darabig küzdöttem, utána már nem mozogtam. Ebben az esetben nem is csúsztam lefelé. Másik kellemetlen dolog a hideg volt. A hideg éjszakai szellők szabadon közlekedtek a sátorponyva alatti réseken keresztül. Emiatt fáztam, hiába voltam jól beöltözve, hiába +10 C fokig jó a hálózsákom. Éjfélkor felébredek, sokáig nem tudok aludni. Súlyos gondolatok kínoznak: Mi lesz, ha nem sikerül? Hogyan nézek majd az emberek szemébe? Mivel indokoljam a kudarcot? Egyszer már kudarcot vallottam itt a Mont Blanc mászással. Akkor gyáván megfutamodtam. Hülye vagyok én, hogy egy ilyen nagy feladatba belekezdek, ahelyett, hogy otthon csücsülnék a kényelmes fotelben és sört kortyolgatok? Mi lesz ha kimegy a bokám és nem tudok tovább menni? Magam is megrettenek a vállalkozásom súlya alatt. Még sohasem gondoltam bele ennyire mélyen, hogy legalább egy hétig, ha nem tovább is, menetelnem kell egy hátizsákkal a vállamon, ha tetszik, ha nem. Nincs kiszállási lehetőség, nem jöhetek vissza taxival, vonattal - sehogy. Nincs út, ami a hegy másik oldaláról ide vezetne. Ha fel akarom adni, akkor most kell. Félúton nem lehet. De úgy adjam fel, hogy ki sem próbáltam, neki sem indultam?

Órákig őrlődöm ilyen gondolotok súlya alatt. Érzem, hogy nyugtalan vagyok, a fejem is elkezd fájni. Valahogy le kellene nyugtatnom háborgó gondolataimat. Közben tudom, hogy ez csak az elme játéka velem, most akar próbára tenni. Vajon be tud-e húzni a csőbe? Hát nem, mostmár STOP! Nincs több hülyeség, nézzük a dolgok jó oldalát. Felhúzom sátram zippzárját, megcsap a csípős éjszakai levegő. Kitekintek az égboltra. Csillagok milliárdjai tündökölnek az égen, a Csillagösvény tökéletesen látható. A levegő olyan tiszta, hogy semmi sem akadályozza a láthatóságot. Megkeresem a Göncölt, azután meg az Oriont. Hoppá! Az Orion-öv pontosan a Mont Blanc fölött található. Percekig gyönyörködöm még a látványban. Eszembe jut, hogy öt évvel ezelőtt ugyanígy látszottak a csillagok a kempingben, Saint-Gervais-ben. Akkor a feleségemmel együtt bámultuk őket. Szívesen emlékszem vissza azokra a napokra. Csodálatos helyen voltunk a Domes de Miage gleccser alatt. Az emlékektől a jelenbe csöppenek vissza, most is milyen gyönyörű minden. Békesség uralkodik a természeten. Így legyen békesség az én szívemben is.

Teljesen kicseréltem gondolataimat és így már sokkal könnyebb. Újra sikerült megnyugtatnom magam. Mostanában vettem ezt észre, hogy van egy ilyen képességem. Addig gondolkodom, amíg találok egy igazán pozitív és megnyugtató magyarázatot, vagy éppen megoldást a helyzetemre. Ilyenkor mindig köszönetet mondok a Teremtőnek a segítségért.

Visszabújok a sátor menedékébe orromig magamra húzom a hálózsák zippzárját és elalszom.

<<< Előző     Folytatás >>>