Tour du Mont Blanc túra 2022 7. nap Érkezés a célba

 Szep.4. Vasárnap.  Le Tour, Chamonix - Les Houches (25 km)

Hat óra felé világosodik, már illő lenne felkelni, de a szobatársaim még nem mozdulnak. Az idős francia úr valószínűleg már fent van, de nem akar mocorogni, hogy ne zavarja a többieket. Én is várok még egy kicsit, de aztán csak felkelek, mert egyéb szükségletem is van. Már nem bújok vissza a hálózsákba, hanem halkan elkezdek pakolászni. Tulajdonképpen nem sok mindent kell tennem, ruhát nem cseréltem az éjszakára, csak a hálózsákot kell összehajtanom. Lemegyek a társalgóba, a recepciós és még valaki már serénykednek, a reggelit készítik a szálló lakóinak. Kifizetem a költségeket (68 Euro a szállás és a tegnapi vacsora) szerintem teljesen méltányos. Reggelire már nem maradok, nem akarom húzni az időmet. Visszalépek a szobámba, felkapom a zsákot, búcsút intek a hálótársaknak és ennek a szép helynek. Mindenkinek csak ajánlani tudom a CAF-ot Le Tourban.

Visszamegyek a szállótól a főútra, ennek mentén haladok Chamonix irányába. Szép idő van, egy felhő sincs az égen, ma zavartalan lesz a kilátás a hegyekre. Hamarosan elérem Montroc falut. Ahol a vasúti sín egy alagútba megy be, ott lesz az ösvény, amin tovább kell haladni. Az út erdőben halad tovább, emelkedik enyhén Tré-le-Champ Le Haut irányába. Ezt is elérem negyedórás gyaloglással. Itt van egy kemping (Boerne). Akár itt is tölthettem volna az éjszakát. Nagyon hangulatosnak tűnik, úgy látom, hogy reggelizni is lehet. Csábító, de sokan vannak, inkább kihagyom. A gyalogút hamarosan keresztezi az országutat, táblák jelzik a következő állomásokat.

Útban Montroc felé, előttem jól látszik a MB csúcsa

Útban Montroc felé, a másik oldal

Érkezés Montroc faluba

Aiguillette d’Argentiére (1860 m) egy szikla képződmény, egy tűcske, ha lefordítjuk a francia elnevezést. Valóban, eléggé hegyes, de a kicsinyítő képző csak akkor illik rá, ha lentről, a völgyből nézi az ember. Jó másfél órás kemény gyaloglással lehet elérni Tré-le-Champ-ból.  Ahogy mind magasabbra tör az út, egyre jobban látni a MB csúcsát. Csodásan szikrázik a napsütésben. Többen megállnak fotózni, bámészkodni. Előttem lent a Chamonix völgy, szemben belátni két hegy közé. Megnézem a térképet, a Mer de Glace gleccser lenne ott valójában, de már csak a jég által lesodort kövek folyama látható, jég már csak jóval föntebbi régiókban van, valahol a hegy mögött. 

Tré-le-Champ elhagyása után a táblák mutatják az irányt

Szép kilátás nyílik a MB tömbre, ahogy egyre feljebb kaptatok

Az Aiguillette (tűcske) felé

Nem győzöm fotózni a tájat

Ez a kis szikla tűcske az aiguillette

Piszok meredek a hegyoldal, itt már fák sincsenek, csak törpe cserjék. Innen kezdődik a létrás szakasz egészen a La Téte aux Vents (2120 m) hágóig. Elérkezem az első létrához, nem túl vészes, de jobb óvatosnak lenni. A botokat felerősítem a hátizsák oldalára, most mindkét kezemre szükség lesz a kapaszkodáshoz. Nem mondom, hogy az adrenalin nem emelkedik meg a véremben. Ha valaki itt visszazuhan, nem csak a létra aljáig esik, hanem tovább még vagy 800 m-t bucskázik lefelé a meredek hegyoldalon. Szóval jobb, ha kapaszkodom és nem nézek lefelé. Van, ahol fából készült lépcsők is elegendőek, nem kell a létra. Keményen emelkedik az ösvény, újabb és újabb létrák kerülnek elő. Azon gondolkodom, hogy a Dolomitokban ez símán elmenne via ferráta útként. Nagyon kitett az ösvény sok helyen, a mélység szédítő.

 

Itt kezdődik a létrás szakasz. Annyira meredek, hogy ösvényen nem járható

Végre elérkezem a Téte aux Vents elágazásig. Itt egy kis pihenőt tartok. Sokan vagyunk most itt, pihengetnek az emberek, de leginkább a pazar kilátásban gyönyörködnek. A völgyben Chamonix, de nem hiszem, hogy ez most a legnagyobb látványosság. Szemközt a MB tömb, a Mer de Glace völgye és természetesen a MB csúcsa pompázik a zavartalan napsütésben. Maradnék még, de hát az idő… Sokan veszik az irányt innen a Lac Blanc tó felé. Engem is csábít, de végülis úgy döntök, hogy kihagyom, nem a TMB része. Talán egyszer máskor. Inkább folytatom utam lefelé a La Flegére (1860 m) irányába.

Téte aux Vents elágazás

Kilátás a Téte aux Vents pontról

Az út innen szinte csak ereszkedik. Messziről látni La Flegére-t. Nem más, mint egy sífelvonó felső állomása. Közelinek tűnik, de mégis sokáig tart, amíg elérem. Nagy tumultus van itt, lévén vasárnap. A franciák szeretnek kirándulni, túrázni. Vannak, akik csak egy ebédre jönnek ide, közben gyönyörködhetnek a kilátásban. Természetesen ők a felvonóval jönnek. Én is beugrom egy café bar-ba, de csak a teraszra lehet leülni, ahol elfogyaszthatod saját elemózsiádat. Majd csak 12-kor nyit. Várni nincs időm, menni kell tovább. Azt is csinálhatnám, hogy innen lemegyek a felvonóval Chamonix-be és a völgyben szépen visszagyalogolok a célba. De fiatal még az idő, menjünk csak még egy kicsit a hegyekben. Nagy nehezen találom meg az ösvényt ebben a nagy forgatagban.

Innen ereszkedik az út a La Flegére-ig

Útban La Flegére felé. Szemben a völgyben régebben a Mer de Glace gleccser volt. Mára eltűnt

Mára ennyi maradt a híres gleccserből. Jól megfigyelhető, hogy milyen magasan volt a felszíne. (netes kép, ilyen közel nem mentem)

Útban La Flegére felé, a másik oldal

Útban La Flegére felé, már látszik a ház

La Flegére

Következő állomás: Planpraz (2000 m) Ez egy jó 4 km-es sétával érhető el. Az ösvény a hegyoldalban halad, pazar kilátás a völgyre és a szemközti MB tömbre. Lassan dél van, eszem egy műzli szeletet. Rengeteg túrázó van hétvégén. Nem győzöm kerülgetni az embereket. Errefelé az a szokás a hegyekben, hogy a vándor emberek köszönnek egymásnak. Viszont itt már annyian vannak, hogy unom már a köszöngetést. Elhatározom, hogy csak azokat köszöntöm, akik nagy pakkal vannak. Ők a többnapos túrázók. A vasárnapi kirándulóknak nem jár Bon jour. Közben előkerül egy helikopter is, háromszor is fordul, nem messze tőlem úgy látszik, hogy valakik bajba jutottak. Tényleg nagy most a tömeg a hegyekben, jön ide boldog-boldogtalan, megfelelő felkészültség nélkül. Elég kies a táj, mindenütt sziklák. A Nap már túljutott a delelőn, elég nagy a meleg. Jó lenne már elérni Planpraz-t és enni egy keveset. Ma még csak az egy darab műzli szelet jutott nekem. Valahogy nem vagyok éhes itt a magasban. Talán a jó levegőnek köszönhető. Pedig aztán itt égeti az ember a kalóriákat.

Útban Plan Praz felé, minden csupa szikla

Útban Plan Praz felé, már látszik a ház és a felvonó oszlopa

Planpraz-ba megérkezvén most már tényleg ennem kell valamit. Van itt egy étterem, Altitude 2000-re keresztelték. Hatalmas terasz nyúlik a völgy felé, a kilátás természetesen a szokásos. Már du. 2 lehet, a MB csúcs mostanra felhőben. Beülök az étterembe, de csak egy kávét és egy teát rendelek (fura párosítás). Szendvics nincs, meleg kajára nem lesz idő. Megintcsak latolgatom, hogy lemenjek-e a völgybe és ott folytassam az utam a célig, vagy maradjak fönt és csináljam végig rendesen. Végülis ezért jöttem ide, hogy végigmenjek a TMB-n, ezért úgy döntök, hogy maradok. Az útikönyvem szerint, itt kezdődik egy 500 m-es emelkedő, aminek nem igazán örülök, de hát ezt kell szeretni. 

Plan Praz. Az étterem

Plan Praztól indul az utolsó megmérettetés. Bal fölső sarokban a Brévent felvonó végállomása (2525 m) Oda kell menni. Suck!

Elindulok az étteremből. Rendkívül meredek ösvényen kapaszkodom felfelé. A táj – ahogy emelkedem – egyre káprázatosabb. Mindenütt sziklák, az aljnövényzet már csak fűből áll. Emberek erre már alig vannak, persze az ilyen utakra a vasárnapi kirándulók nem jönnek. Viszont kecskék vannak bőven. Legelészik a gyér füvet. Nem félősek, megszokták az ember közelségét. Haladok felfelé, már a fű is eltűnik, csak sziklákon lépkedek. Sehol senki. Elérkezem a Col du Brévent (2368 m) hágóhoz, tartok pár perc pihenőt. Innen az ösvény a hegy másik oldalán vezet, tehát nem látszik a MB, viszont ez a látvány sem semmi. Olyan a hegyvonulat, mint ha a Dolomitokban lennék. Innentől megint elég kitetté válik az ösvény, néhol négykézláb kell másznom, olyan mélység van alattam. Természetesen itt is létrákon kell kapaszkodni felfelé. Minden csupasz szikla. Végre elérem a La Brévent (2525 m) csúcsát. Boldog vagyok, mert ma már nem kell többet felfelé mászni. A csúcson van egy sífelvonó végállomása. Rengetegen vannak itt, szerintem nem sokan jöttek az ösvényen. Ez a Chamonix völgy fölötti legmagasabb csúcs a MB-nal szemben. A kilátás is ennek megfelelő, azaz csodás. Jó lenne elidőzni itt, de ami most vár rám, az a térdek halála, vagyis 1500 m downhill 10 km-en keresztül! Nagy kicseszés ez utolsó napra. 

Előttem egy kecske legelészik nyugodtan, mintha ott sem lennék

Col du Brévent hágó, innen a hegy másik oldalán megy az út. 

A hágónál még egy képet csinálok a MB-ról. Ezután egy darabig a gerinc másik oldalán fogok haladni.

A másik oldalról ez látszik. Olyan, mintha a Dolomitokban lennék

Útban a Brévent felé

Útban a Brévent felé

Útban a Brévent felé. Előttem egy srác botorkál. Kanadából jött. Pár szót váltottunk. Itt mindenki barát.

Útban a Brévent felé

Útban a Brévent felé

Útban a Brévent felé

Útban a Brévent felé

Innentől már csak egy ugrás a Brévent csúcs

Érkezik a felvonó a Bréventre

Nincs mit tenni, le kell jönni a hegyről, ha már egyszer felment az ember. Nagy a kisértés, hogy beülök a kabinba és levitetem magamat pár Euróért Chamonix-be. De nem lehet! A végén nem szabad feladni. Ha eddig eljutottam, már csak a pontot kell föltenni az i-re. Jól van, indulás! Az útjelző tábla szerint 4 órás út áll előttem. Ez nálam 5 óra. Egy darabig – úgy 2 km-en keresztül – szinte a gerincen halad az ösvény, azután nagyon meredeken elkezd ereszkedni. Hihetetlenül kitett helyeken haladok, alattam minimum 800 m mélység, majdnem függőleges. Nem vagyok happy emiatt. Néhol láncokat rögzítettek a sziklába, hogy kapaszkodhass. Az ösvény keskeny, nem merek lenézni.

Lefelé a Bréventtől

Lefelé a Bréventtől

Lefelé a Bréventtől. Egyre kitettebb helyen megy az ösvény

A MB gleccserei

Visszatekintés a Bréventre, a csúcson a felvonó állomása

Egy nagyon érdekes érzés kerít hatalmába, ami ma már többször is előfordult velem. Végig a mai nap során szemben a MB tömbje látszott. Most pedig különösen közel van hozzám. Olyan, mintha csak egy lépéssel át tudnék kelni a szemközti oldalra. Hopp, csak egy ugrás és már ott is vagyok.  Ott vannak a gleccserek, csak megnézem őket közelről. Tudok úszni a levegőben! … Megrettenek ettől a gondolattól, hiszen ott a hatalmas mélység, a völgy alattam. Kijózanodom, tudatosan elhessegetem ezt a gondolatot magamtól. Talán a magasság teszi ezt velem, vagy az, hogy ma még alig ettem, vagy talán keveset ittam? Vagy az egy hete tartó fizikai megterhelés van rám ilyen hatással? Vagy csak egyszerűen a mélység és magasság dimenzióihoz nem vagyok hozzászokva? Eszembe jutnak a búvárok, akik 50 m mélységben már egy gyerek kirakós játékot sem tudnak összerakni. Elkezdek félni. Mi van, ha ez a káprázat újra előjön és majd nem tudok újra kijózanodni belőle? Lelassulok és bekapcsolom a csőlátás üzemmódot. Ezzel kizárom a széles teret magam körül. Azt képzelem, hogy csak én vagyok és az út. Nincs semmi más körülöttem. Ez nekem sokszor bejött. Majd ha biztonságosabb helyre érek, akkor fogok nézelődni. De előszöris innom és ennem kell. Utoljára az Altitude 2000 étteremben ittam. Azóta eltelt 3 óra és 500 m szintkülönbséget megtettem. Szerencsére találok egy vízfolyást, annyira meredek, hogy már majdnem vízesés. Iszom bőségesen és egy műzli szeletet is betolok. Egész más így a világ! 

Nagyon meredek

Itt már fák is vannak nem csak szikla

Hamarosan elérem a fák szintjét, először csak ritkásak, aztán egyre sűrűbbé válik az erdő. Órákon keresztül baktatok lefelé, szinte sohasem akar véget érni. Mindig abban reménykedem, hogy a következő kanyar után biztosan meglátom Les Houches házait. De nem! Újra csak a fák, az ösvény, egy újabb kanyar. Nagyon fáradt vagyok. A térdeimet már nem nagyon érzem, a talpamat úgy érzem, mintha a talp boltozat kiegyenesedett volna. Két francia sráccal találkozom, fiatalok, jó kondiban. Egyikük mondja, hogy hat nap alatt csinálják a kört, de pillanatnyilag már halottak. Nem tudom, hogy miért van ez? Mindig a cél előtt akar meghalni mindenki? Pedig ilyenkor kellene feléledni, a siker mámorában lebegve, a föld fölött járni! De nem! Egyre nehezebb minden! Itt lép életbe az

6.szabály: Ezen a világon mindennek ára van. Semmit sem adnak ingyen! Ha nem is most fizetsz, majd később. De fizetni mindig KELL!

Hát én most fizetek. A sikernek is ára van, mint mindennek. Valószínűleg a fáradtság teszi azt, hogy ilyen filozófusi hangulatba kerülök. Vagy csak az agy így akarja elterelni a figyelmedet a szenvedésekről? Gondolataimból az ébreszt fel, hogy ketten érnek utol engem. Egy amerikai lány és egy francia srác. Ők a 10. napja vannak úton, szintén eléggé elcsigázottak. Az utolsó pár kilométert együtt tesszük meg. Beszélgetünk, így legalább gyorsabban telik az idő. Bár nekem a beszédhez sincs már sok erőm. 

Itt már majdnem lent vagyok, szépen süti az esti napfény a csúcsokat

Este 8 órára érünk be a célba. Azt hittem, hogy nagy élmény lesz. De nem az lett. Egyszerű, hétköznapi érzés lett. Mintha most szállnék le egy buszról. Megérkeztem a megállóba. És kész. Szerintem csak napok múlva leszek képes felfogni a történteket. Az utcán a járókelők megtapsolnak. Egy srác vidáman odajön hozzánk, hogy csinál rólunk fotót. Azután mi is csinálunk egymásról fotót, szólóban a kapunál. Azután „Hi!” és mindenki megy a maga dolgára. 

Érkezés a célba a két újdosült társaimmal

Célfotó a szóló túrázóról

Én visszasietek a kempingbe. A kocsim még megvan. Ponyva még mindig rajta, kibírta az egy hetet, nem fújta le a szél. Minden cuccomat bedobom hátra. Pár perc alatt indulásra készen vagyok. Még egyszer körülnézek. Látom a sok kempingezőt, ők valószínűleg holnap indulnak útnak. Kicsit sajnálom őket, pedig nem kellene. Pontosan irigyelnem kellene a most indulókat. Hiába, nekem most elég volt egyenlőre. Felnézek az előttem tornyosuló hegyekre. Már majdnem sötét van. Csak a gerincek csipkéinek körvonalai látszódnak. Az Aiguille du Midi, a Grand Couloire, a Gouter menedékház. És egy hegy, amely mögött tudom, hogy ott van Európa legmagasabb csúcsa, La Dame Blanche, a Mont Blanc.

VÉGE

Térkép: Le Tour - Plan Praz, Restaurant Altitude 2000 (15 km)

Térkép: Plan Praz - Les Houches (10 km)

Még egy gondolat a végére utószóként:

Ne siesd végig az utat! A 7 nap, ahogy én csináltam, nagyon kevés ahhoz, hogy élvezd az utazást. Ez olyan, mint amikor a legdrágább tokaji aszút meginnád húzóra. Szánj erre az útra legalább 10 napot, de ha teheted, akkor többet is. Több élménnyel fogsz hazamenni, mint én. Ez biztos.

<<< Előző