2022.07.16-17. Komárom - Esztergom kajak túra

Szombat délután fogtam neki a készülődésnek. Holnap csatlakozom Csilla-Gábor duóhoz, akik már három hete úton vannak a Dunán lefelé - a TID keretein belül. Micsoda meglepetés lesz a számukra! Egszer csak megjelenek a táborban - hahó itt vagyok - nem is számítanak ismerősre. Már előre izgalommal töltött el a gondolat, hogy milyen hálásak lesznek, hogy 3 hét után egy ismerős arccal együtt tehetik meg a napi távot.

Ma este érik el Komárnot, a szlovák szakasz utolsó állomását.  Innen hivatalosan a magyar szakasz következik, Esztergomig evez a csapat vasárnap. Ez bő 50 km a vízen, de van rá egy teljes nap, plusz a sodrás is segít, habár a vízszint eléggé alacsony, ilyenkor azért lassabban folyik a víz. Számításaim szerint a 10 km/ó átlagot lehet tartani, persze ha nem üldögél az ember valami vízparti büfében óraszám. 

A készülődés elég gyorsan lezajlott, szinte mindenem egy helyen van, ami egy több napos vízitúrához szükségeltetik. Mondhatnám, hogy gyakorlott vagyok ezen a téren, fejből tudom, hogy mit pakoljak be, mire lesz szükség. Persze azért mindig marad otthon valami, amire csak az út során jövök rá, amikor éppen kellene, de nincs. (Ezen a túrán a WC papírt felejtettem berakni, persze ez azért könnyen helyettesíthető mással.) Sátor, matrac, hálózsák, párna: ezek mennek az orr rekeszbe. Ruhák, cipő, papucs a far rekeszbe. Kaja + víz a beülő mögötti kis rekeszbe. A legnekhezebb rész mindig a hajó felrakása, de mivel most itthon vagyok feleségem - Ilona - tud segíteni ebben. 

Délután 5 órára pontban elindulok Sukoróról Komáromba. Másfél órára tervezem az utat. Kényelmesen haladok, nincs értelme sietni. Fél 7-re valóban megérkezem a célhelyre a komáromi vízitúra ponthoz. Egy jó nagy parkolót találok itt, sehol másik autó, egyedül fogja tölteni az éjszakát a kocsikám. Kicsit aggódom is miatta, hogy a Duna parton egyedül hagyom, elég szemrevaló jószág, nehogy valakinek megtessék. Persze lehetne továbbszőni a gondolatot, hogy mi lesz ekkor meg akkor, de ezt már rég elengedtem. 

Gyorsan csinálok mindent, mert még meg kell keresnem a TID-esek táborhelyét Komárnóban. Átöltözöm az evezős szerelésembe, leveszem a kajakot a tetőcsomagtartóról és a fűre teszem. Mellé felsorakoztatom a szükséges holmikat, amelyeket be kell raknom a hajóba. A szállító kiskocsit most nem viszem magammal, a TID-eseknek úgyis van, majd legfeljebb Gáboréktól elkérem. A kajakot lecipelem - még üresen - egészen a vízpartra, a belevalókért több fordulóval hozom le és gyömöszölöm be a kajak megfelelő rekeszébe. Rutinmunka, nem először csinálom. Kocsi lezárva, felszerelés bepakolva, evező megvan, ruházat megfelelő. Indulhatok. Vagyis NEM! A mentőmellény! Elfelejtettem felvenni. Azt az utolsó pillanatban pakoltam be, Ilona figyelmeztetett rá, hogy vigyem. Persze, Persze. Igaza van. Be is dobtam a hátsó ülésre. Mivel külön volt a többi holmitól, ezért most sem vettem észre. Vissza a kocsihoz, mentőmellény fel. Na most vagyok indulásra kész.

A táborhely a szlovák oldalon 1766 folyamkilométernél. Csak tudnám, hogy most hol vagyok. Hányas kilométernél. Úgy gondolom, hogy először fölfelé indulok, megnézem az első fkm táblát, abból már el tudom dönteni, hogy merre. Szerencsére egy arc közeledik kajakkal a part mentén. Megszólítom:

- Szia! Ismerős vagy ezen a vízen?

- Persze - válaszolja - itt lakom a környéken, gyakran jövök. 

- Az 1766 folyamkilométer szerinted lejjebb van, vagy feljebb? 

Tanácstalanság ül ki az arcára - számomra ez rossz jel. Persze én is tudok ilyen hülyeséget kérdezni, ki a fene foglalkozik a táblákkal, még akkor is, ha idevalósi. Készséges. Kikornányozza a hajóját a partnak, előveszi telefonját, elindít egy alkalmazást, ami megmondja, hogy hol is vagyunk most. Mondja is a nevét az alkalmazásnak, de nem jegyzem meg. 

- Ha minden igaz, a híd az 1671 fkm - emeli föl tekintetét a telefonról.

- Köszi, ez nagy segítség volt! Akkor még lefelé kell eveznem. Jó evezést neked! Köszi mégegyszer.

Ez a probléma megoldódott, nem kell fölfelé indulnom először. Az új híd kb. 1 kilométernyire van lefelé, ha az a 71 és nekem a 66-ig kell menni, akkor 5 km-rel lejjebb van a tábor. Az testvérek között sem egy nagy távolság, folyón lefelé meg mondhatjuk, hogy sec-perc. Betolom a hajót a vízre, becsüccsenek és már meg is indulok befelé a folyó közepe irányába, szaknyelven a fő sodorvonalba, ahol tudvalevő a leggyorsabb a folyás. 

Innen indulok. Lentebb látszok az új híd Komáromnál.

Elindítom a Polar Pacer Pro (ez most nagyon reklám) órámon az edzés követést. Kicsit belehúzok az evezésbe, gyorsan le akarom tudni ezt a távot, hogy minél több időt tölthessek Csillával és Gáborral, na meg persze, hogy a meglepi minél hamarabb meglegyen. Átsuhanok az új híd alatt, majd a vasúti híd alatt, aztán kissé távolabb a régi híd alatt. Szeretem Komárnot. évekkel ezelőtt voltunk itt Ilonával, beültünk egy pub-ba, állati jó hangulata volt, talán juhtúrós puliszkát ettünk. Emlékszem, jobban tetszett a szlovák oldali város, mint az itthoni. (Már megint Trianon ugrott be: Állati jó érzékkel választották ki anno a döntéshozók, hogy mindenből a jobb rész kerüljön elcsatolásra. Aztán Arany Jánostól egy sor: "Belőlem a jobb rész kihalt". Persze a kettőnek semmi köze egymáshoz, de ekkor ez csak úgy jött.) 

Három km lehetett mögöttem, mikor a parton néhány embert láttam amint két kenu körül serénykedtek. Magas épített partfal, nem úgy néz ki mint egy tábor, de az előfordulhat, hogy a tábor kicsit távolabb a parttól bentebb van egy sportpályán, vagy ilyesmi helyen. Odakormányzom a hajómat és tört szlováksággal kérdem: - Is this the camp of the International Danube Tour?

- No - felelt egy idősebb úr, - it's over there, where the crains are - mutat folyásnak lefelé ahol hatalmas daruk állnak a parti kikötő mentén. - Then left - teszi még hozzá.

Megköszönöm a segítséget és lapátolok tovább. Hamar elérem a darukat, találok is egy bejáratot, mely csendes öbölbe vezet. Közben eszembe jut, hogy ezelőtt harminc egynéhány éve, még valószínűleg vagy lelőttek volna, vagy már régen egy szlovák határőr motoros alján ücsörögnék megbilincselve. Szerencsére már nem ezeket az időket éljük. Talán öt percnyi evezés után kezd gyanússá válni a dolog, hogy itt valószínűleg nem lesz tábor. Egyrészt mert még sehol sem láttam eddig az 1766-os fkm táblát, másrészt ez a hely nagyon ipari. Csak beton, kő és vas. Istenem, hogy tud ennyire különbözni az ember és a természet! Megfordulok. Ki ebből az öbölből mielőbb. Francba! Már 6 km-t jöttem és még mindig nem találom őket. A lemenő nepot felhő takarta el, kezdett minden szürkévé válni. Na erre nem számítottam, hogy ilyen nehezen találom meg a társaságot. 

Tovább lapátolok lefelé. Lesz ami lesz, ha nem találom őket, akkor valahol megalszom lejjebb a városon kívül. Balra feltűnik a tábla: 1766. Egy spiccen áll. Vagy megint egy öböl, vagy egy kisebb folyó torkolata. Lehet, hogy ezt mondta az előbb a férfi? Erre gondolhatott, hogy itt balra? Megnézem.

A kajak lelassult, mintha szembe folyna a víz.  Tehát nem öböl. Ez egy folyó lehet. A víz mélysége is lecsökkent vagy 50 centire, ez is okozhatja, hogy lassabban megy a hajó. A túlpart csodálatos, széles homokpadból áll. Ha nem találom meg őket, akkor itt fogok éjszakázni, az biztos. Innen meglátom majd ha reggel megindulnak a túrázók. Hacsak nem még lejjebb van a tábor. Evezek felfelé, látok egy helyet a parton, amely esetleg alkalmas lehet 40-50 vízijármű kikötésére, és flcipelésére a töltésoldalon. A töltés mögött talán ott van a tábor. Kikötök, kiszállok a hajóból. Két idősebb hölgy egy kutyát sétáltat lenn a víznél. A kutyus ugat, de inkább csak kíváncsiságból. A hölgyek beszélnek magyarul. Kérdem nem láttak-e evezősöket errefelé. Sajnos nem. De egyikük elmondja, hogy nem messze följebb a folyón a hídon túl van egy vízi sport telep. Talán ott lesznek. Túl sok a talán. Lehet, hogy a meglepetésből nem lesz semmi? Az esti sörözésből nem lesz semmi? Magányos éjszakázás a parton - az lesz. 

Mindegy, megnézem még, hogy mi van a híd után. Megkeresem a még azt a vízitelepet. Még 2 km a híd. Kezd sötétedni. A francba: ha meg is találom őket, a sátrat már biztosan sötétben kell felállítanom, amit nagyon nem szeretek. Elérem a hidat. Allatta csónak, egy ember horgászik.

- Köszönöm, hogy elviszed a zsinórjaimat - szól hozzám barátságos hangnemet nélkülöző tónusban.

- Bocsánat, nem láttam a zsinórokat, szürkületben már nem jól látok - válaszolom nyugodtan neki. Ami persze nem igaz, csak közel akartam kerülni hozzá, hogy kérdezősködjem. Én láttam, hogy a zsinóroktól távol vagyok még. Persze a pecások már ettől is idegesek, mert úgymond elzavarom a halakat. Ez a legkevésbé izgat engem. Ha már így összebarátkoztunk, hát csak megkérdem, hogy látott-e erre vízitúrázókat.

- Persze, itt vannak. A parton áll egy kiszuperált hajó. Az mellett van a móló. Fönt a töltés mögött vannak a sátrak, talán a vízről nem látszik - mondta mostmár megbékélve a sorsával, hogy a halai valószínűleg elúsztak a környékről. 

Megköszöntem az útbaigazítást, elnézést kértem tőle, hogy megzavartam a horgászat fontos tevékenységében. Óriási kő esett le a szívemről. Végre megvannak. Az órám 10 km-t jelzett. Ki is kapcsolom az edzést, már nincs rá szükség. Odaúsztatom a kajakot a móló mellé és elégedetten szállok ki belőle. Kikötöm a kajakot a mólóhoz, semmi esély, hogy egyedül ki tudom emelni. Majd Gábor jön és segít. 

Fölmegyek a móló hídján, ekkor szemem elé tárul a tábor teljes valójában. Hát ez nem kevés! Merre keressem őket? Balra és jobbra is vannak sátrak bőven. Ekindulok jobbra. A baj csak az, hogy a sátrukat nem ismerem, csak úgy találhatom meg őket, ha a sátor körül táblábolnak. De semmi ilyesmi. Talán vacsoráznak valahol, vagy épp a fürdőben vannak? Kérdezősködöm a német túratársaktól, van aki ismeri őket, csak azt nem tudja, hová verték fel a sátrat. Persze megértem, honnan is tudhatná! Elérem a tábor utolsó sátrát, innen visszafordulok. Amint bandukolok, hát mit ad Isten, Csillát látom lejönni a töltésről, törölközővel a vállán. Hát persze, fürdeni voltak, ezért nem láttam eddig Őket. Na most jön a meglepi. Csilla előttem bandukol, én szólítgatom, de nem fordul hátra. Hát persze! Honnan is gondolná bárki is, hogy egy ismerős tűnik fel egy ilyen helyen. Aztán a sokadik szólítás után hátra pillant, kicsit tétován néz pár másodpercig, mint aki nem hisz a szemének, majd elmososlyodik. 

- Miki! Hát te?...

- Hát én! Jöttem, nem volt maradásom. Gondoltam megleplek benneteket. Holnap együtt megyünk. Amúgy is, ha nem ide jövök, akkor holnap mentem volna Ráckevére. Hét nem telhet el vízitúra nélkül.

Közben Gábor is észrevett, ő is jött felém, kezetrázunk. Nagy volt az öröm, részemről is, részükről is. A sátruk mellett volt még szabad hely, oda állítottam fel a sátramat. A hajómat is kiemeltük a vízből és Gáborék kocsijával hoztuk fel. A rutin műveleteket - sátor felállítás, matrac. ágynemű, stb. - gyorsan megcsináltam, közben a szúnyogok vacsorára gyülekeztek. Fel is kellett vennem a vstag macinacit és fölsőt, hogy védjem magam az igencsak agresszív moszkitóktól. 

Az este további része beszélgetéssel tellett, melyet egy kis tokaji félédes furminttal tettünk élvezetesebbé. A tábor 10 óra felé elcsendesedett. Ez nem az a mulatós társaság. Hogyan is lenne, mikor a mai napon 60 km áll mögöttük. És holnap kelés 6 óra körül. Holnap csak 50 km a kitűzött táv. Ahhoz is erőt kell gyűjteni. Gáborral halkabbra fogtuk a hangunkat, talán még egy órát beszélgettünk, aztán ki-ki bújt a sátrába. A Vág folyó nesztelenül, sötét csíkként folydogált tova, hogy útját hamarosan a Dunában fejezze be.

2022.07.17 Vasárnap

A tábor, vasárnap reggel 6 óra felé.

Öt óra felé már fönn vagyok, aránylag jól aludtam, habár a tegnap esti borozgatás kissé sokra sikeredett, ami némi szédüléssel járt az éjszaka folyamán. Sebaj, reggerel már jól vagyok. Eszem egy szendvicset, amit még tegnap csomagoltam be és várom, hogy Csilláék felébredjenek. Kisvártatva hangok jönnek a sátrukból, tehát ők is felébredtek. Hiába, indulni kell. Minél hamarabb, annál kevesebb időt tölt el az ember a tűző napon.