Túrázások krónikája - földön, vízen

Reggel ötkor már talpon vagyok, a táborban is ébredeznek az emberek. A mai nap hiába pihenő, mégis sokan fenn vannak már, a belső óra dolgozik. Be kell állnom az autóval a várfalon belül, de még 6 óráig várok, hogy a kocsi zaja ne ébressze fel a netán még alvókat. Kipakolok mindent a kajakból, átrakom a kocsiba, a kajakot felkötözöm a tetőcsomagtartóra. Elbúcsúzom Gergőtől (szellemi és erkölcsi tanítómesteremtől) és mindazon emberektől, akiket rövid utazásom alatt ismertem meg és társaim voltak a kalandban. Azért mostmár örülök annak, hogy nem folytatom tovább az utazást. Ennyi elég is volt. A célomat elértem, láthattam a Kárpátok és a Duna találkozását, közvetlen közelről tapasztaltam meg ezt a világot, szépségével és nehézségével együtt. Többen kérdezik tőlem, hogy mit jelent az alcím: „A túra, amely majdnem megváltoztatta az életemet.” Valóban, ez a pár nap tényleg nagy hatással volt rám. Eddig éjt nappallá téve dolgoztam, a családomért, a karrierért, anyagi javakért. Mindenem...

Szinte mindenki egyidőben kel föl. Ma együtt kell indulnunk (elvileg) és együtt kell érkeznünk (szigorúan) a vízlépcső zsilipjének bejáratához 11:00-kor. Nincs kivétel, nem várhatunk senkire, az egész csapatnak egyszerre kell átkelnie. Harminc méter a szintkülönbség. Nem játék! A zsilipelés pedig nem olcsó mulatság. Mindannyian szinte egyszerre bontjuk sátrainkat, egyszerre reggelizünk, egyszerre tesszük vízre a hajóinkat. Geri és én a végére maradunk, tudjuk a távolságot, tudjuk a sebességünket, ergó ki lehet számítani az időszükségletet. Persze nem akarunk sietni, ezért nem húzzuk nagyon az időt a parton. Sátrat bontok, reggelizés, szükségletek elvégzése az út menti bozótban (a budi kritikán aluli). Kajakok vízen, belecsapunk a levesbe – ahogy mondani szokták. Orsovánál járunk. Már jártam itt két éve a városban. Ehhez nem találok jó netes hivatkozást, ezért itt most egy rövid összefoglaló: A mai Orsova a hetvenes években épült. Korábban a régi Duna-mederhez közelebb volt a te...