2026.8.17. Dugi Otok túra - Három óra a halálzónában
 |
| A mai szakasz térképe |
Annak ellenére, hogy tegnap majdnem megfőttünk a napon,
kissé hűvös volt az éjszaka, ezért még az éjszaka közepén be kellett bújnom a
hálózsákba. Reggel 5 óra felé ébredek arra, hogy valaki mászkál odakint a
parton. Hallgatózom, a léptek elhalkulnak, majd meg is szűnnek. Vagy egy
halász, vagy talán egy búvár lehetett. Apró hullámok érik a partot, de ez már
nem az a hang, amikor szélcsend van, hanem kissé erősebb. Valószínűleg szél
lehet odakint az öblön túl. Hat óra felé kikecmergek a sátorból, megnézem a
hajókat, minden rendben van-e. Komótosan elkezdem a reggeli rutin műveleteket
végrehajtani, miközben várom a fiúkat, hogy felkeljenek. Geri kikacsint a
hálózsákja alól, vigyorog. Tomi is megjelenik nemsokára a sátor nyílásában.
 |
| Gerinek nem volt kedve sátrat verni tegnap este. Mindig kitalál valamit! |
Mindenki pakolászik, reggelizik, csak ami ilyenkor szokásos. Megbeszéljük a mai programot, azaz látnivalók, megállók, úti cél, szálláshely, időjárási viszonyok. Ma is meleg lesz, bár van egy kis szél, ami tegnap nem volt. Ma sárga jelzés van érvényben, ezt még tegnap láttam. A szél erősségét nem tudom ellenőrizni, mert a telefonom teljesen lemerült. Sebaj, ha fokozódik a szél – és ezáltal a hullámzás – majd kimegyünk egy biztonságos öbölbe és várunk. Igazából van időnk, a mai táv a terv szerint 34 km, ami normál körülmények között 6 óra nem megerőltető evezés. Úticélunk a Mir öböl, ami már a Telascica Nemzeti Parkon belül van. A sziget Déli csücskének megkerülése után. Tomi megjegyzi, hogy odakint a nyílt tengeren mintha magasabbak lennének a hullámok, de még nincs rajtuk fehér taraj. Mivel ilyen körülmények – és még ennél vadabbak – között már eveztünk, nem sok jelentőséget tulajdonítunk neki.
De most koncentráljunk az első látnivalóra, a Dragon’s Eye és
Golubinska barlangra, amit tegnap már nem tudtunk megnézni az előrehaladott idő
miatt.
 |
| Dragon's Eye víz alatti barlang (fotó a netről) |
Beülünk a hajóinkba, irány az öböl széle. A barlang és a vízalatti barlang itt vannak a sarkon. Amint kiérünk az öbölből a hullámzás meglepően erősnek bizonyul a szél sebességéhez képest. Nocsak! Mik vannak! A hullámzás nem veszélyes, de kényelmetlen. A nagyobb gond inkább az, hogy a szél teljesen szemből fúj, a mai haladási irányunkhoz képest. Ez sem a legnagyobb gond, kicsit belassulunk és ennyi. Elérjük a barlang nyílását. Ferde és nagyon keskeny. Ebben a hullámzásban kockázatos lenne megközelíteni és besurranni a keskeny nyíláson. Úgy tudnám érzékeltetni a helyzetet, mintha egy tűbe kellene befűzni a cérnát, miközben egy rázkódó szekéren ül az ember. Nagy valószínűséggel a hullám nekitolna a sziklának. A kockázat miatt ejtjük ezt a programot, visszafordulunk, mostmár DK-i irányba evezünk, a sziget partjával párhuzamosan, megyünk mai úticélunk felé.
Viszont egyöntetűen úgy döntünk, hogy a spricó és a
mentőmellény bizony most kelleni fog. (Néhányan most ezen biztosan
megbotránkoznak, hogy miért nem elinduláskor vettük fel ezeket a
felszereléseket. Nem kívánom magyarázni.) Visszamegyünk az öbölbe, felvenni
ezeket. Nekem sajnos nincs itt a spricó. Ennek oka egy kicsit hosszabb sztori,
szidtam is magam eleget emiatt. Újra elindulunk. Ezennel balra fordulunk az
öböl kijáratánál, követve a partot DK-nek. A szél az arcunkba csap, habár nem
mondanám erősnek. Ez nem az a lapát csavargató, attól még messzi van. A
hullámok szemből-oldalról jönnek, nagyok, de egyenletesek. Teljesen a tűrhető
kategóriába tartoznak. A part sziklás – mint általában. A sziget hegyekkel
borított, olyan 400 – 500 m magasak lehetnek. Minden egyes völgy tengerre
kifutó végén ott húzódik egy öblöcske, fehér kavicsos plázs kiséretében. Jó
tudni, hogy vannak ezek a menedékek. Bármikor jól jöhet. Látjuk a leégett
hegyoldalakat. Mostanában sok a tűz a szigeteken, de akár a szárazföldön is.
Lásd Omis tűz. Három km megtétele után (10:38-kor) kikötünk egy ilyen öbölben. Meglepődöm,
mert ezt a távot két óra alatt tettük meg. Ez nagyon lassú, de belenyugszunk,
nem törődünk vele, legfeljebb annyira, hogy egy "haladási kényszer" faktor
bekapcsolódik a tudatalattiban. Menni kell, mert nem érünk oda. Pihengetünk.
Latolgatjuk az időjárási körülményeket, hogy mitévők legyünk. Bárcsak működne a
telefonom, meg tudnám nézni a HRT Meteo oldalt. A legjobb előrejelzés
Horvátországban. Az evezés idáig nehezebb volt, már nem okoz örömöt. Kicsit
kényszeredett. Haladnunk kell, hosszú az út előttünk.
Következő megállónk a Tetoviscica bay, az indulástól
számítva 12 km-re. Ezen a szakaszon már magasabbak a hegyek, egyre több helyen
látjuk a tűz nyomát. A szél is élénkebb lett, ahogy melegedett az idő. Most már
a hullámzás egyre kellemetlenebb, sokszor merül a hajó orra a víz alá, miután
visszahuppan egy nagyobb hullámról.
Itt hosszabb pihenőt tartunk, mert már fél egy körül jár az
idő és ebédelni kell. Geri egy kalyibát épít magának farönkökből, törött
szörfdeszkából és mindenféle kacatokból, amit talál. Miután elkészül, befekszik az árnyékába. El is
alszik. A Nap melegen tűz, legalább 33 fok van. Borzasztó ez a meleg. Tomival
bemegyünk fürdeni, de a víz nagyon hideg. Valahol alulról egy hegyi karszt
forrás ömlik be, ezért hideg. Nem sokáig tart a fürdőzés. Egy órás pihengetés
után el kellene indulni, mert sohasem érünk oda. Geri is felébred. Tiltakozik
az indulás ellen. Könyörög, hogy várjunk még. Hátha alábbhagy a hullámzás
odakint. Azonban én, Tomival egyetemben az indulás mellett döntünk. Geri
kénytelen-kelletlen megadja magát.
 |
| Uvala Tetoviscica, az utolsó pihenőnk |
Újra a hajóban ülünk teljes menetfelszereléssel. Én a beülő takaróból csinálok magamnak egy spricót, ami az előttem lévő nyílást ugyan lezárja, de a testem mellett, mindkét oldalon a nyílás megmarad. Tomi valami oknál fogva a mentőmellényt nem veszi föl. Kikanyarodunk az öbölből, erős szél csap az arcunkba, a hullámok most már elég nagynak mondhatók. Még mindig szemből, a nyílt tenger felől jönnek. A part szikláin átbuknak és megsemmisülnek. Arra leszek figyelmes, hogy ma egyetlen vitorlás vagy motorcsónakot nem láttunk. Hm… ez valamit jelenthet. Pontosabban azt jelenti, hogy az időjárási viszonyok nem alkalmasak. Arról már lemondtunk, hogy elérjük a mai kitűzött táborhelyünket, ugyanis még 22 km van hátra. Valami kavicsos öbölben majd megint meghúzzuk magunkat.
Amint elérjük a következő kiálló sziklafokot az eddigiektől eltérő látvány tárul a szemünk elé. A korábbi lankás hegyoldalak helyett egy óriási függőleges sziklafal tűnik fel. Magassága 100-150 m. Vöröses sárgás kőzetből van, teteje fákkal benőve. Lélegzet elállító, egyben félelmetes a látvány. Az oldalfalat elérő, magasra felcsapódó hullámok fehér tajtékban, sisteregve porladnak szét. Az elemek csatája ez. Szél, víz, kőzet. (Úgyis a víz győz, igaz, hogy évezredekbe telik, de győzni fog.) Messzebb távolodunk a parttól, legalább 200 m-re. Nem szeretnénk részt venni az elemek eme csatájában, inkább külső szemlélődő leszek. A hullámzás itt teljesen megváltozik. Hiába megyünk messzebb a parttól, az állóhullámok még itt is éreztetik a hatásukat. A hajó úgy táncol alattunk, mint egy rodeó bika. Hirtelen kiemelkedik, majd átbukik a hullámon és lesüllyed, ugyanakkor oldalról is kapsz egy lökést. És nem tudod, hogy mikor és merről érkezik. Szinte láthatatlanul jön, csak egy hatalmas rántást érzel. Azután valami ellenállhatatlan erő megtol hátulról. Tartani kell a hajót derékból, támasztani az evezővel, hogy fel ne boruljon. A figyelem beszűkül, csak az előtted háborgó sötétkék vizet bámulod, próbálod kiszámitani, hogy honnan kapod az ütést mindjárt. A hullám, mint egy piramis kiemel, a tetején ülsz, a lapátod nem éri el a vizet, a levegőbe húzol az egyik oldalon, majd a másikon is. Ezután kimegy alólad a víz és máris egy hullámvölgy alján találod magad, körülötted 2 méter magas vízfalak. Ránézek a hajóm beülőjére. 60 cm széles. Ennyi választ csak el a háborgó tengertől. Semmi sem vagyok, még egy porszem sem.
 |
| Innentől kezdve több fotót már nem tudtam csinálni. |
Lássuk mit ír a tudomány erről a természeti jelenségről:
„A
Telašćica meredek sziklafalainál (Stene) tapasztalható óriási hullámzás és az
akakarva-akaratlanul kialakuló extrém tengeri körülmények több konkrét
földrajzi és fizikai tényező együttes hatásából adódnak: Nyílt nyomvonal (Nyílt
tengeri Fetch): Dugi Otok nyílt tengeri, délnyugati oldala teljesen védtelen. A
nyílt Adria felől érkező viharoknak és szelekenek (főleg a Jugo és a Libeccio)
többszáz kilométernyi akadálytalan felület áll rendelkezésre, hogy a hullámokat
folyamatosan pumpálják és felduzzasszák. Függőleges hullámvisszaverődés (Wave
Reflection): Amikor a hullámok egy lankás, homokos partba csapódnak,
elnyelődnek és felmorzsolódnak. A meredek, 90 fokos sziklafalakról viszont a
hullámenergia szinte veszteség nélkül verődik vissza. A bejövő és a visszaverődő
hullámok találkozásakor úgynevezett állóhullámok (clapotis) jönnek létre,
amelyek hirtelen a normál hullámméret duplájára ugorhatnak fel. Hirtelen
mélységváltozás (Hirtelen aljzat-emelkedés): A sziklák tövében a tenger feneke
rendkívül mélyről (helyenként 80–85 méterről) emelkedik fel meredeken. A mély
vízben haladó energikus hullámok a sziklafalhoz érve nem tudnak lefelé
terjedni, így az összes energiájuk felfelé préselődik – a hullámhossz
lerövidül, a hullámmagasság pedig drasztikusan megnő. Káotikus zavart tengerek
(Confused Seas): A visszaverődő hullámok összekeverednek az oldalirányú
áramlatokkal és az újonnan érkező tarajokkal, ami nem egyenletes, hullámzó
tengerfelszínt eredményez, hanem kiszámíthatatlan, minden irányból csapkodó
"vízfalakat" hoz létre. Ez a kombináció teszi a sziklák alatti
szakaszt a tengeri kajakosok számára az Adria egyik leglátványosabb, de egyben
legemberpróbálóbb terepévé!”
Az igazság az, hogy mindhárman kerültünk már hasonló helyzetbe,
tavaly a Cres kerülő túránkon. Akkor egy bóra másnapján eveztünk, amikor a szél
még nem nyugodott le teljesen. Éppen a sziget északi részét kerültük meg, ahol
hasonló sziklafalak vannak. Akkor 50 percig tartott a szakasz legyőzése, bár nem voltak ekkorák a
hullámok.
Szóval a helyzet szar, de nem kilátástalan. Mivel a
tapasztalat megvan, pánikra semmi ok. Bár a hullámok mérete most nagyobb, mit
tavaly. Folyamatosan kémleljük a partot, hátha feltűnik egy öböl, ahova
kimenekülhetünk. Talán majd a következő kiszögellő szirt mögött feltűnik egy ilyen
kis öblöcske. Bár tudom, hogy ez nem valószínű. Sokszor eveztem meredek sziklafalak
közelében, ilyen helyen nem alakulnak ki öblöcskék. Hacsak nem egy keskeny hasadék
alján. De az is jellemzően parányi és az erős hullámzás miatt megközelíthetetlen.
Rossz érzésem van. A túraterv elkészítése során sok fotót megnéztem
a Telescica nemzeti parkról. Egyik nevezetessége a hosszú, meredek partfal. Azt
is tudom, hogy a sziklás part egészen a sziget déli csücskéig fog tartani. 25
km volt még hátra mikor elindultunk. 3 km után jött a fal. A sziget csücsök
után van még 4 km, amit már a csendes öbölben fogunk megtenni. Ha ezeket
levonom, marad 17 km. A sziklás part tehát a gyors becslés szerint 17 km hosszú.
Ebben az időben és hullámzásban a sebességünk 5 km/h alá csökken. Tehát legalább 3 órát kell hánykolódni ebben a
káoszban. Csapdába estünk! Rettenetesen mellbevágó a felismerés. Hogyan fogjuk
ezt kibírni? Én magabiztos vagyok, mert tudom, hogy a fizikai erőm elegendő. A
fiúkban is bízom, ők is rettentő erősek. Ezzel nem lesz baj. De mi zajlódik le
a fejekben? Ez a keményebb dió.
A fiúkat figyelem, hogyan reagálnak a körülményekre.
Egyenlőre bírják, rendületlenül húzzák az evezőket. Figyelnek,
összpontosítanak, csakúgy, mint én. Már nem beszélgetünk, nem viccelődünk. Az
arcok komorak, feszülten csak a feladatra koncentrálnak. Feladatra? Talán
életünk legnehezebb feladatát kapjuk most? Ami váratlanul csak az ölünkbe
hullott. Nem kértük, nem akartuk, mégis benne vagyunk. Tények:
jobbról nyílt tenger, balról függőleges part, falhoz csapódó hullámokkal, a
láthatáron sehol egy hajó. Három apró pont lebeg a végtelenségben,
kiszolgáltatva a tenger akaratának. Nem túl jók az esélyeink.
Már egy órája benne vagyunk. Minden sziklakiszögellés után
egy újabb sziklafal tűnik fel. Egy újabb csalódás. Hol lesz már a vége? Délután
3 vagy 4 óra lehet. Az idő megszűnik körülötted. A Nap melegen tűz. Égeti az
arcod, a füled. Mert a kalapod karimáját felfújja a szél, semmi sem árnyékolja
már be az arcodat. Egyre többször érzem, hogy egy adag víz kerül a hajómba. Átkozott hülye
vagyok, hogy a spricót otthon felejtettem. Mikor először rájöttem, hogy otthon
maradt, támadt egy olyan gondolatom, hogy ezen a túrán egyszer biztosan nagyon
kelleni fog. Bejött.
Két óra telik el így. Mindened fáj már. Úgy döntesz, hogy
ezt így tovább nem akarod csinálni. Egyszerűen belefordulsz a hűsítő vízbe és
lebegsz. Megszűnik minden erőhatás, ami a testedet gyötri. Az agyadat
kikapcsolod, már nem figyelsz semmire sem. Felfekszel a vízre és elengedsz
mindent. A hullámok majd kivisznek egy homokos partra, ott puhán letesznek, te
hanyatt fekszel és elalszol. Éjszaka, amikor felébredsz, majd bámulod a
csillagokat, nézed a műholdakat, a hulló csillagokat és érzed, hogy élni jó. De
nem! Ez álom! Ha most belefordulsz a vízbe az egyenlő a halállal. Itt nincs
senki, aki megmentsen. Csak te vagy egyedül, csak te dönthetsz.
Őrület az egész: a látvány és a hangok. A hullámok kaotikus formája, mely sisteregve öleli át a hajót, hogy elnyelje,
a szembe fújó szél süvítése, a parton felcsapódó víz morajlása, az evezők
csobbanása, a hajó puffanása, a szíved dobogása a füledben. A társaid néha
eltűnnek a szemed elől egy hullámvölgyben. Meddig tart még ez az egész? Nagyon
lassan fogynak a kilométerek. Mikor jön már a megváltás, az enyhülés?
Egyáltalán miért kell nekem ebben részt vennem? Behunyom a szemem egy
pillanatra. Ez itt mind nem igaz. Ez csak képzelődés. Ez egy tükörsíma víz,
amin önfeledten evezel. Az agyad játszik veled. Tiltakozik a helyzet ellen. Váltogatja
a képzeletet a realitással. De a realitásnak kell hinni, mert most ez a fontos.
Uralni kell a gondolatokat. Ez itt nem a fizikai erőről szól, arról úgyis
gondoskodik az adrenalin. Itt fejben kell nagyon ott lenni, hogy ne essél
pánikba. A pánik egyenlő a halállal.
Szerencsére a szél nem erősödik tovább, a hullámok sem
növekednek. Ez biztató. Ha így marad, akkor túlélhető. Az első pozitív,
reményteli gondolat. A sziklafal magassága is lecsökken 50 m-re, elértük a Telascica's Cliffs zónát. Ez ismerős,
ezek szerepelnek mindig a fotókon. Ennek a hossza 3 km. Ha ezt még kibírjuk, akkor
gyakorlatilag kiérünk a halálzónából. A tenger annyiban megváltozik, hogy már
hátulról is jönnek hatalmas, de nem átbukó hullámok, komótos, hosszú óriások. Jó
nagyokat löknek minket előre. Ez is csak javunkra válik. A Nap sem süt már
olyan erősen, sőt fátyol felhőzet kezdi elhomályosítani az eget. Ezek az apró
változások új reményt keltenek bennünk. Megúszható a dolog.
 |
| Telascica's Cliffs egy része. Másnap fentről fényképezve |
Látjuk a sziklafal végét a távolban. Utána lankás hegyoldal
következik. Fellélegzünk. De még mindig nagyon kell figyelni! Most egy kis
könnyelműség ugyanoda vezethet. Még nem szabad leereszteni. Keményen kell
evezni tovább, majd ha teljesen kiérünk, akkor szabad csak megállni. A három
hajó közelebb húzódik egymáshoz, néhány bíztató szót mondunk egymásnak. Hamarosan
kiérünk, az ott már a vége.
A világ lecsendesedik. Jobbról egy sziget, már nem a nyílt
tenger. Kissé távolabb még egy és még több. Ez a Kornátok szigetvilág kapuja. A
szigetek megtörik a hullámzást. Balról alacsonyabb hegyek, lankás hegyoldallal.
A hullámok lecsitultak. Megállunk. Közel egymás mellett. Mit mondjak? Mit lehet
ilyen helyzetben mondani? Fasza gyerekek vagyunk? Vagy éppenséggel a
legostobábbak? Három és fél órát töltöttünk el ebben a pokolban. Geri töri meg a csendet: - Én itt befejeztem a túrát...
Nem csodálkozunk ezen. Ebben a lelki állapotban ez
természetes. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy miért? Miért kerültünk ilyen
helyzetbe? Hol volt a hiba ebben az egészben?
 |
| Innen kezdődik a Kornátok szigetvilág. Az első szigetecske. |
A terv szerint a Mir öbölben a Gospoja étterem környékén van a szállás, de az még 5 km lenne. Éhesek vagyunk és minél hamarabb ki akarunk kötni, 4 órája ülünk a hajóban. A térkép jelez egy éttermet kb. 3 km-re tőlünk. Felhívom, van szabad hely. Megyünk. Restaurant Aquarius. A Dugi otok és a Kornátokat elválasztó keskeny hajózó csatorna partján található. Az árak méregdrágák, amolyan fine-dining. Vacsorázunk és beszélgetünk. De most nincs röhögés.
 |
| A Restaurant Aquarius teraszán azon gondolkodunk, hogy mit rontottunk el. |
Az átjáró túloldalán a parton van egy
tisztás. Azt nézzük ki éjszakázásra. Átevezünk. Sátrat verünk egy ligetes
helyen. Ránk esteledik. Iszonyat meleg van, a sátrakban nem lehet megmaradni. Ruha
nélkül fekszem a sátorban, a fejem kint van a szabad ég alatt. Az adrenalin még
mindig fűt, még nem távozott a vérből. Bámulom a csillagokat, a Space-X
műholdak megint itt repülnek fölöttünk. Megint a vízen vagyok. Érzem ahogy
rángat, dobál, játszik velem a tenger. A szívem összeszorul a gondolatra, majd
ellazul, már nem vagyok ott. Tudom, hogy ezt nem lesz egyszerű megmagyarázni magunknak. Hetek,
talán hónapok is el fognak telni, mire megértjük, tisztázzuk magunkban a ma
történteket. Mindenképpen tanulni kell belőle. Azt hiszem, hogy eddig
könnyelműek voltunk. Túl könnyelműek.
A távolban a tenger felett villámlik. A szél feltámad, a csillagos égboltot viharfelhők takarják el. Uram Isten! Most mi lehet odakint? Mi lenne velünk, ha felborult kajakokkal a sötétben kint maradunk a vízben? Nem hiszem, hogy a másnapot megértük volna.
Mi volt 2026. augusztus 17-én (hétfő)
A DHMZ aznap reggel 09:16-kor publikált előrejelzése szerint a tengeren gyenge és mérsékelt jugo (SE) fújt, ami a nap közepén délnyugatira (jugozapadnjak / lebić) fordult, este pedig átmenetileg északnyugatira, helyenként viharos lökésekkel. A frontális átmenet északnyugat felől érkezett, fokozatos beborulással, főként estére esővel.
Fordítás a horvát szélskáláról (DHMZ terminológia):
- slab = 1–3 Bft (< 10 csomó)
- umjeren = 4 Bft (11–16 csomó)
- olujni udari = ≥ 8 Bft lökések, azaz > 65 km/h ≈ > 34 csomó
Tehát délután, a sziklák előtt nyílt tenger felől SW irányból nagyjából 3–4 Bft, kb. 8–16 csomó volt a várható átlagszél. A viharos rész nem délután, hanem este jött: a Dugi Otokra kiadott figyelmeztetés NW irányú viharos lökésekre szólt, 65 km/h feletti maximális lökésekkel, 17-én 19:00-tól, éjfél körüli gyengüléssel, illetve heves zivatarokra 60% feletti villámlási valószínűséggel. Az egész országra sárga meteoalarm volt érvényben zivatar miatt (a rijekai régió narancssárga), a legmagasabb hőmérséklet 33 °C körül.
Amit ez a helyszínen jelent
A stene (a ~161 m magas fal) pontosan SW-nek néz, tehát a délutáni lebić frontálisan érkezett rá. Két dolog, ami a hajósok szempontjából számít, és a modelladatokból nem látszik:
- Upslope gyorsulás és turbulencia a fal előtt: a sziklához közeledve a modell szerinti 10–14 csomó simán 18–20 csomónak érződik, felette pedig erős rotor/turbulens zóna van. A fal tövétől 0,3–0,5 km-en belül ez markáns.
- SW hullámzás: a lebić felől nincs fetch-korlát Itáliáig, és a sziklafalról teljes visszaverődés van (reflected swell) — cross-sea alakul ki, ami sokkal kellemetlenebb, mint amit a szélerősség indokolna. Ez az a partszakasz, ahol lebić esetén nincs menedék, a legközelebbi biztos hely a Telašćica-öböl belseje (Mir / Uvala Tripuljak).
Megjegyzések