Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2019

2019.05.31 Izland 2.nap

Kép
Geysír - Flúdir - 23as út vége (Landmannalaugar) - Urridafoss - Seljalandsfoss Korán ébredtünk, talán még 6 óra sem volt. Az első éjszakánkon vagyunk túl, ami meglehetősen hidegre sikerült. Mindegy, nem fáztunk. Ilcsi csinált egy-egy kávét, mialatt én a környéket egy kissé bejártam. Fölmentem a közeli hegyre körülnézni, mivel a környéken írtak néhány hőforrásról, amiben lehet dagonyázni. web: hotpoticeland.com. Föntről látszottak a hőforrások által kibocsájtott gőzök. Visszamenvén a kempingbe megittuk a kávékat, fogmosás, összepakolás. Indultunk a néhány kilóméterre lévő hőforráshoz, amit a térkép jelzett. Az út egyre szűkült, végül már aszfalt sem volt rajta, hanem az Izlandon megszokott földút következett. A földutat nem abban az értelemben kell elképzelnünk, mint itthon. Itt a bazaltot megőrölik és azt szórják az útra. Az őrlemény néhol kisebb, néhol nagyobb darabokrara sikerül. A nagyobb őrlemény esetén már javasolt a 4x4 terepjáró használata. Az ilyen utak számozása előtt van eg...

2019.05.30 Izland 1.nap

Kép
Ezzel kezdem, nehogy elfelejtsem.  Szabályok, amit mindig tarts be Izlandon: 1. Ha látsz benzinkutat, tankolj meg, mert lehet, hogy a következő 250 km múlva lesz. 2. Ha látsz egy élelmiszer üzletet, vásárolj be, mert nem tudod, hogy hol lesz a következő. 3. Ha van egy látványosság, azt azonnal nézd meg, nem biztos, hogy másnap már az időjárás engedi. 4. Ha van egy látványosság, a közelben biztosan van több is, csak még nem építették ki az utat a turistáknak. 5. Ha túrázni is akarsz vadabb tájakon, valódi terepjárót bérelj, amivel az F jelű utakon is tudsz közlekedni és amiben tudsz aludni is. 6.   Ez a jele a látványos helyeknek. A tábla feltünteti a nevét a helynek és az útirányt. Kérlek ne hagyj ki semmi ilyet. Biztosan valami csodát találsz ott. Tudnivalók: Mindenki beszél angolul. Kivéve a kínai túristákat. Mindenhol fizethetsz bankkártyával, még a toalettért is. Az árúházakban kapható sör maximum 2.25% alkoholtartalmú. Alkoholos italokat csak külön boltban kaphatsz. ...